Belföld

Sikertelen fideszes polgármesterjelölt ül a kirúgott jászapáti iskolaigazgató helyére

A Jászberényi Tankerületi Központ eddigi szakmai vezetője, a Fidesz-KDNP támogatását is élvező Mészárosné Vas Márta lett a Jászapáti Általános Iskola megbízott igazgatója – írta meg a Népszava. A lap értesülését a tankerületi központ megerősítette.

Az intézmény korábbi vezetőjét, Tavasz Ferencet indoklás nélkül, augusztus 6-i hatállyal mentette fel a Belügyminisztérium, így a tantestület, az iskolai közösség által is támogatott igazgató nem tölthette ki a ciklusát.

A váltás, mint írták, alig néhány hét leforgása alatt történt meg. Mészárosné július 17-i hatállyal mondott le szakmai vezetői megbízatásáról a tankerületnél, három héttel később pedig szabaddá vált a Jászapáti Általános Iskola igazgatói széke. Miután a tankerületi szakmai vezető felmondási ideje lejárt, a tankerületi központ azonnal alkalmazta őt az iskolában, ahol rögtön igazgatóhelyettessé nevezték ki. Erre azért volt szükség a lap szerint, mert iskolaigazgatói pályázatot évente kétszer, a tavaszi és az őszi eljárási időszakban lehet benyújtani. Amíg pedig nincs eredményes pályázat, addig az illetékes igazgatóhelyettes vezeti az intézményt.

Mészárosné Vas Márta, a valasztas.hu adatai szerint, 2019-ben és 2024-ben is a Fidesz-KDNP színeiben indult lakóhelyén, a Jászapátihoz közeli Jánoshidán a polgármesteri székért, de mindkétszer jelentősen alulmaradt kihívójával, a függetlenként induló Eszes Bélával szemben.

A Jászapáti Általános Iskola menesztett igazgatója, Tavasz Ferenc tagja a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ). Totyik Tamás, a szakszervezet elnöke, a Népszavának az esettel összefüggésben azt mondta, a kormány a tantestületek által támogatott igazgatók leváltásával is igyekszik megtorolni a korábbi iskolai tiltakozásokat, sztrájkokat, polgári engedetlenséget.

Precedenst szeretnének teremteni, hogy féljen a többi igazgató is: így jár, aki nem a hatalom érdekei szerint cselekszik

– idézték a szakszervezeti vezető szavait, aki elfogadhatatlannak tartja az indoklás nélküli döntéseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik