Schmuck Erzsébet kilép az LMP-ből

A 15 év után távozó egykori társelnök szerint az LMP, mint ellenzéki párt megsemmisült.

15 év után otthagyja az LMP-t Schmuck Erzsébet jelentette be a párt korábbi társelnöke a Facebookján. Schmuck az LMP most zajló kongresszusán, melyen Szabó-Kellner Katalint választották Ungár Péter mellé a másik társelnöknek, már nem indult újra a tisztségért.

Ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. Ez a párt már az Ő pártja, Ungár párt! Igaz, az Ungár vezette EP listára a szavazatok mindössze 0,87 százalékát kapta az LMP, de ebből semmilyen következtetést nem vont le sem a párt, sem Ungár Péter. A mai kongresszuson Ungár Péter és csapata mindent vitt. Két évre kaptak felhatalmazást, hogy vezessék a pártot, csak éppen az nem derült ki, hogy hová, milyen irányba

– indokolta döntését Schmuck, aki az LMP kilépését is ellenezte az Európai Zöld Pártok szövetségéből, amit az elnökség ennek ellenére megszavazott.

És még szólni kell néhány szót Vitézy főpolgármester-jelöltségéről. Ungár kezdeményezésére a párt dupla vagy semmit játszott. Veszített. Az utolsó két nap, amikor Bayer Zsolt és vezető fideszes politikusok kampányoltak Vitézy mellett, számomra rémálom volt. Az LMP, mint ellenzéki párt ezzel megsemmisült

– zárta sorait a politikus.