Belföld

Pénteken derül ki, hogy lezárják-e a gubacsi hidat a vasúti teherforgalom elől

Róka László / MTI
Róka László / MTI

„Június 28-ára, azaz péntekre hívta össze az érdekeltek a MÁV vasúti infrastruktúra menedzsmentje, hogy a közelmúltban elvégzett terhelési próba/statikai vizsgálat eredményeit figyelembe véve ismertesse a vasútvállalat álláspontját a háromnyílású, alsó pályás, rácsos szerkezetű gerendahídon zajló vasúti teherforgalom jövőjéről. Június 30-án ugyanis lejár a Pesterzsébet és Csepel között épült műtárgy, azaz a gubacsi híd üzemengedélye” – írta az iho.hu, amely emlékeztetett arra, hogy a Soroksári Duna-ág fölött átívelő híd műszaki állapota huzamosabb ideje romlik, idestova négy éve már, hogy 2020-ban bevezették az öt kilométer/órás sebességkorlátozást.

A legutóbbi terheléses próba alapján már nincs olyan ellenőr, aki engedélyezni merné a híd használatát

– osztott meg a vasúti körökben terjedő pletykát a vasúti szakportál, hozzátéve, hogy három hete már meghirdettek vágányzárat, de azt végül lefújták.

Hídzár esetén minden idők egyik legátfogóbb, békeidőkbeli logisztikai feladata lenne a legfontosabb forgalmak átszervezése, közútra terelése, az ellátási láncok legalább részleges fenntartása, hiszen a szigetnek egyéb nagyvasúti kapcsolata nincs, csak az, ami a Soroksári rendezőbe vezet – hívta fel a figyelmet az iho.hu. A csepeli Szabadkikötő egyetlen vasúti kapcsolata is ezen a hídon fut keresztül, így a magyarországi autó- és akkumulátorgyárak is innen kapják a gyártáshoz nélkülözhetetlen alkatrészeket.

A híd felújításának szükségessége régóta ismert, mi már hét évvel ezelőtt is írtunk az ezzel kapcsolatos tervekről, de legtovább csupán egy tavalyi kormányhatározatig jutottak az illetékesek, amelyben 44 milliárd forintot különítettek el ennek érdekében. Igen ám, de a gubacsi híd felújítása  is áldozata lett a megszorító intézkedéseknek, így sok más állami beruházással együtt ezt is felfüggesztették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik