Belföld

Olyan hamis diplomát adott be a cégnél, hogy az okiratban megjelölt szak nem is volt a főiskolán

Vádat emeltek egy nő ellen, aki pénzügyi és számviteli ügyintéző végzettséget igazoló hamis diplomát használt fel különféle állások betöltéséhez.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője közleményében azt írta, hogy a nő 2023 áprilisában egy állás betöltéséhez pénzügyi és számviteli ügyintéző végzettséget igazoló, hamis főiskolai bizonyítványt nyújtott be egy céghez. Az e-mailben megküldött dokumentum szerint a nő magán-munkaközvetítői tevékenységhez szükséges végzettséggel rendelkezett.

Az okmány azonban nemcsak azért volt hamis, mert a főiskola a nő nevére nem állított ki bizonyítványt, hanem amiatt is, mert az okiratban szereplő szakot az intézmény meg sem hirdette. Munkaadója a nő közhiteles nyilvántartásba vétele miatt bejelentést tett a kormányhivatalhoz, ahol az eljárás során észlelték, hogy a benyújtott bizonyítvány hamis.

A hatósági eljárásban az is kiderült, hogy egy évvel korábban a nő egy másik cég nevében ugyanezt a hamis bizonyítványt már egyszer benyújtotta a szükséges végzettség igazolásához. Az alapján őt akkor munkaerő-kölcsönzési tevékenységre jogosító nyilvántartásba jegyezték be, melyet azóta már töröltek. A nőt többrendbeli közokirat-hamisítás miatt állítják bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik