Belföld

Beázások, nem működő hűtés-fűtés rendszer – a már beköltözőket is érik meglepetések Budapest legnagyobb lakóparkjában

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Sokan már fizetik a lakásra felvett hitelt, miközben még azt sem tudják, mikor költözhetnek be az ingatlanjukba.

A házban nem működik a hűtő-fűtő rendszer, a kaputelefonok, a liftek is csak részben. De végülis felépült, ennek örülhetünk

– nyilatkozta név nélkül egy olvasónk, aki májusban vette át lakását a Duna Terasz Grande lakópark egyik épületében. Hámori Ádám, a lakópark előtti tüntetés egyik szervezője szerint igazából nem az épület minőségével van a gond, hanem azzal, hogy – miután a kivitelező nem adta át a lakóparkot – így nem tudja a beruházó rendesen üzemeltetni az épületeket, a felek pedig nem ülnek le egymással tárgyalni. „Pontosan ugyanaz a történet, mint eddig, csak most már vannak, akik bútoroznak” – összegzett Hámori.

Adrián Zoltán / 24.hu Hámori Ádám. A Duna Terasz Grande lakástulajdonosai az ingatlanjaik elhúzodó birtokbavételi ügye miatt tiltakoztak a Marina parton 2024. március 1-én.

Már fizetik a hitelt, de még azt sem tudják, mikor költözhetnek

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a beruházó Duna Terasz Grande Kft. (DTG) és a kivitelező (KÉSZ Zrt.) jogi és elszámolási vitája miatt hónapig nem tudott beköltözni több mint ezer ember Budapest legnagyobb lakóparkjába. A bíróság végül március végén úgy döntött, hogy a KÉSZ-nek át kell adnia a lakóparkot a DTG-nek, ekkor a hitelezési stopot is feloldotta a bank. Csakhogy a lakásokat még ekkor sem vehették át a leendő lakók, elmondásuk szerint azért, mert a cég csak a kulcsokat adta át, a tűzjelző rendszer kódjait viszont nem. Áprilisban aztán elkezdték átadni a Duna Terasz Grande lakásait, de

nagyon sokan várnak még mindig a birtokbavételre, miközben többen már fizetik a lakásra felvett hitelüket. Ráadásul, akik beköltöztek, őket is érik még meglepetések. 

Név nélkül nyilatkozó olvasónk például azzal szembesült, hogy lakása a tetőről beázik. A tavaly szeptemberi műszaki átadáson még semmi hibát nem talált az ingatlanban, a teljes vételárat át is utalta év vége felé. A KÉSZ által februárban szervezett bejáráson azonban kiderült, hogy a tetőn rossz a szigetelés, a lakás mennyezetén és a lakás előtti folyosón több helyen is nedvességnyomok láthatók. A folyosón egyenesen csöpögött a víz a födém betonjából – mondta. A hibát azonnal jelezték, a KÉSZ visszaigazolta, hogy javították. A májusi birtokbaadás után viszont kiderült, hogy a beázás folytatódott, nem lett kijavítva – nyilatkozta olvasónk, aki érthetetlennek tartja, hogyan kaphatott lakhatási engedélyt egy ilyen épület.

Hol voltak a műszaki ellenőrök a hatóság, illetve a DTG részéről? Hogy fordulhat elő, hogy emberek a megtakarított pénzükből vásárolt lakást bizonytalan ideig nem tudják birtokba venni és rendeltetésszerűen használni? – tette fel a kérdéseket az olvasónk. Elmondása szerint sok lakó a bizonytalanság miatt albérletbe kényszerül, ingázik, közben a folyósított hitelét már törleszti, úgy, hogy nem került még birtokba.

Olvasói képek

Hámori Ádámék a múlt héten megkapták lakásukat. Arról ő is hallott, hogy vannak beázások néhány lakásban, viszont szerinte az épületek összességében jó minőségben lettek megépítve, a fő probléma inkább az, hogy a rendszereket nem tudja megfelelően üzemeltetni a beruházó, mivel nem kapta meg hozzá a kódokat és dokumentációkat a kivitelezőtől. De náluk sem megy minden zökkenőmentesen még a birtokbaadás után sem.

A garázsukat ugyanis nem kapták meg, miután a -1. szint beázik. A legkritikusabb pontnak ő is a nem működő hűtés-fűtés rendszert nevezte, de a kaputelefon, kapukód és az okosotthon rendszerek sem működnek – tette hozzá.

A mennyezeti hűtés-fűtés azért nem működik, mert a Duna Terasz Grande nem tudja működtetni, miután nem kapták meg a KÉSZ-től az ehhez szükséges dokumentációt

– mondta Hámori, aki azt tapasztalja, hogy lakásuk egyébként jó minőségben készült el. Lakásukhoz egy kis kert is tartozik, ez viszont kifejezetten rossz állapotban van, miután a területet termőföld helyett téglasittel szórták fel. Az épületekbe is rendhagyó módon történik a bejutás – kapukód híján birtokbaadási jegyzőkönyvvel lehet bemenni, amit egy biztonsági őrnek kell bemutatni – mesélte Hámori. Arról pontos információt nem kaptak eddig, hogy hány lakás van átadva, de amikor bemegy a G épületbe, „akkor az olyan, mint egy szellemház”.

Olvasói kép

A Duna Terasz Grande Kft.-t a többi között arról kérdeztük, hogy hány lakást adtak át eddig a tulajdonosoknak. Ez válaszukból nem derült ki, miután úgy fogalmaztak, hogy

az elmúlt másfél hónapban közel 300 lakás esetében történt meg a birtokbaadás, vagy került egyeztetésre a birtokbaadási időpont.

Hozzátették: jelenlegi becsléseik és tapasztalataik szerint az átadható lakások száma hetente legalább 50-60 darab.

Hámoriék azt látják, hogy a DTG különböző, számukra sokszor nem ismert utakon próbálja megoldani a problémákat, aminek nem tudják milyen következményei vannak a KÉSZ garanciavállalása tekintetében. A Duna Terasz Grande a kivitelezési hibákkal kapcsolatban azt írta, hogy a javításokat társaságuk által megbízott kivitelezők végzik. A garanciával kapcsolatban pedig úgy fogalmaznak, hogy a jogszabályok alapján a KÉSZ Építő Zrt., mint az épületek generálkivitelezője, a jótállásra kötelezett az általa elvégzett munkák tekintetében.

Azt elismerte a DTG, hogy „előfordulnak kezdeti, ideiglenes problémák, továbbá a rendszerek bizonyos javításai, beállításai folyamatban vannak még, így néhány hétig sajnos várhatóan előfordulhatna még kellemetlenségek”. A hűtés-fűtés rendszerrel kapcsolatos problémákra nem reagáltak, de a liftekről azt írták: „a közös képviselet és a liftüzemeltető társaság közti egyeztetés alapján a beköltözések mennyisége alapján kerülnek beindításra az egyes liftek”. Állításuk szerint a kaputelefonok beengedő rendszereinek beállítása és javítása több lépcsőházban már befejeződött, és hamarosan ez minden lépcsőházról elmondható lesz.

Arról is írtak, hogy „sajnos vannak olyan lakások (és meghatározott közösségi területek), ahol a hibajavítások több időt vesznek majd igénybe”. Hozzátették: a hibák jellege miatt lesznek olyan lakások, amelyek birtokbaadására várhatóan nyár közepén – végén fog sor kerülni. A lakások döntő többsége viszont válaszuk szerint átadásra fog kerülni.

Farkas Norbert / 24.hu

A DTG-nek tolmácsoltuk olvasónk kérdését is, aki nem érti, hogyan kaphatott használatba vetéli engedélyt a lakópark. Hát így:

a használatba vételi engedélyezési eljárásban az illetékes hatóság az engedély kiadásához szükséges jogszabályi feltételek és követelmények meglétét vizsgálja (a hibákat nem), a használatba vételi engedélyhez szükséges műszaki szint a KÉSZ Építő Zrt. által szerződésben vállalt kivitelezési szinttől eltér, annál alacsonyabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik