Belföld

Megszerezte az oktatók és a hallgatótársai jelszavait, majd átírta az érdemjegyeit, és saját számlájára utaltatta az ösztöndíjakat

Letartóztattak egy hackert, aki saját felsőoktatási intézménye hallgatótársainak és oktatóinak adataival visszaélve próbált pénzhez jutni. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a fiatal férfi adathalász üzenetekkel fért hozzá a hallgatótársai és oktatók felsőoktatási elektronikus fiókjaihoz.

A hallgató létrehozott egy megtévesztő email címet, amelyből a tanulmányi rendszerre, mint feladóra lehetett következtetni, majd 2023 őszén leveleket küldött ki arról. A levélben egy linken keresztül egy, a tanulmányi rendszer bejelentkezési felületéhez megtévesztésig hasonlító adathalász weboldalra jutottak a címzettek, ahol – mivel azt hitték ez szabályos belépés – megadták a bejelentkezéshez szükséges kódot és a hozzá tartozó jelszót.

A gyanúsított az így megszerzett bejelentkezési adatokkal 2024 februárjában több tucat hallgató fiókjába lépett be és az ösztöndíj-kifizetésekhez megadott bankszámlaszámot a saját nevére vezetett bankszámlákra módosította. Az ösztöndíj-átutalások megkezdődtek, de az összesen 2 millió forint feletti összegnek csak kisebb része, 64 ezer forint jutott el a gyanúsítotthoz banki azonosítási nehézség miatt.

A közlemény szerint a férfi ezután két oktató fiókjába is belépett, majd módosította a saját és egy hallgatótársa érdemjegyeit, valamint vizsgakiírásokat hajtott végre, és törölte azokat. A gyanúsított egy másik felsőoktatási intézményben hasonló módszerekkel további, 2 millió forint összegű ösztöndíjat próbált megszerezni, de végül csak mintegy 300 ezer forintot zsákmányolt.

A fővárosi rendőrök az őrizetbe vett hackert információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsították meg. A nyomozási bíró egy hónapra elrendelte a letartóztatást, majd később meg is hosszabbította a bizonyítás befolyásolásának reális veszélyére tekintettel. A hosszabbításról rendelkező végzés egyelőre nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik