A miniszterelnök tekintettel arra, hogy késő van, már most beszédet tart, bár még nincs végleges eredmény. Orbán Viktor mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett a választáson és szerinte a részvétel azt mutatja, hogy a demokrácia, köszöni szépen, jól van. Gratulált az RMDSZ-nek is, amely elérte az 5 százalékos bejutási küszöböt.
Van Budapesttel együtt 20 vármegyei közgyűlés Magyarországon, mindegyiket megnyertük. Elvesztettünk 3 megyei jogú várost és 4 megyei jogú várost, összességében ebből is jól jöttünk ki.
Budapestre áttérve azt mondta: „Alexandrának igaza volt”, utalva arra, hogy Szentkirályi Alexandra visszalépett és Vitézy Dávidra való szavazásra buzdított. Orbán hozzátette: egy kerületet elvesztettek és egyet nyertek.
A kormányfő szerint megerősítést kapott a békepárti kormányzati politika. A kormány ezzel a felhatalmazással a háta mögött kettőzött erővel küzd azért, hogy Magyarországot kívül tartsa a háborún.
Migráció stop, háború stop, Brüsszel stop, Soros stop,
üzente az Európai Uniónak Orbán.
Hozzátette azt is, hogy kiírták a történelemből a Momentumot. Az európai parlamenti választás tanulsága az is, hogy akik Brüsszelben a hazájuk ellen dolgoznak, azt meg fogják büntetni – folytatta.
Megköszönte a fideszes és KDNP-s aktivistáknak a munkát.
A mai napon legyőztük a régi és új ellenzéket, és mindegy, hogy hogyan hívják az éppen „soros” ellenzéket, le fogjuk győzni – zárta beszédét.