Elmúlt 11 óra, a legutóbb közzétett részeredmények szerint Vitézy Dávid előnye Karácsony Gergellyel szemben 2,5 százalék, ami nagyjából hatezer szavazatnak felel meg, de a főpolgármester kihívója egyelőre nem nyilatkozik.
Eredményváróján, az Andrássy úton próbáltuk kideríteni, hogy mikor lehet tőle kérdezni, amire ismét azt a választ kaptuk, mint korábban: csak biztos eredmény ismeretében tart majd sajtótájékoztatót, de külön interjút nem is lehet majd vele készíteni, mert „el kell utána mennie.”

Ennek az időpontját megjósolni is nehéz, mert ha nagyon szoros lesz a verseny, márpedig eddig annak tűnik, akkor akár még az is előfordulhat, hogy az utolsó néhány ezer szavazat is jelentőséggel bír majd.
Egyelőre azt sem tudni, hogy itt van-e az épületben, vagy csak később érkezik. Ungár Péter viszont szintén várható, őt is megpróbáljuk majd megszólaltatni.
A hangulat feszültnek nem mondható, inkább nyugodt. Vitézy pár tucat támogatója az épület előtt várja az eredményeket.

