Belföld

24/7: Tisza programmorzsák, főpolgármester-jelölt interjúk és az elnöki méltatlanság

Ez heti hírlevelünk, a 24/7 beköszönője.

Budán futottunk csütörtökön este egy barátommal, adta magát, hogy a rakpart felé kanyarodva egyszerre nézzük meg a Dunát és a Várkert Bazár elé gyűlő Tisza-tábort. Magyar Péter óriás kivetítőjének hála a Megoldás Mozgalom listavezetőjének mezőgazdaságról megformált gondolatai kísértek el minket ezen a szakaszon, ami sokkal pszichedelikusabb élmény, mint amiben induláskor gondoltuk, hogy aznap részünk lesz. És így elmondható, hogy képünkben akadtak olyanok, akik valamilyen módon követték az állami tévé műsorát, de jobb általános állapotba kerültek utána, mint előtte voltak.

Azóta persze mi is visszanéztük a mutatványt, hiszen nincs olyan ember, aki el tudja fordítani a fejét, ha tömegszerencsétlenséget lát. Komoly bajban lennék, ha a vitadíszletbe csomagolt beszélő jelöltkiállítás alapján kellene döntenem, de szerencsére senkinek sem kell. Az ATV szombaton tartja csonkaságában is többet ígérő vitáját: a nagy számok törvénye alapján lassan lennie kell egy olyannak is, amin valaki elárulja, hogy mihez kezdene az Európai Parlamentben, ha a sors vagy a választók oda küldenék. Mi a héten a kutyapárti Le Mariettától kérdeztük ezt meg, és a választás előtti utolsó, tehát a jövő héten a többi, mandátumra esélyes listavezetővel is jelenik meg hasonló interjúnk.

Mire ezt a hírlevelet kiküldjük, lement Karácsony Gergely és Vitézy Dávid péntek esti partizános vitája is. Mellé olvashatók a két, interjút adni hajlandó főpolgármester-jelölttel készített interjúink, Karácsonnyal itt, Vitézyvel itt. Aki még mindig billeg, akár az alapján is tud választani közülük, hogy melyikük hogyan ábrázolja, éli meg a miniszterelnök a fővároshoz való viszonyulását, de fog még találni különbségeket.

Magyar Péter kiállása hetek alatt mindenki számára ismert lett, politikájának tervezett tartalma hónapok alatt is sokkal kevésbé.

Ebben a minden lapot az attitűdre feltevő stratégia ugyanúgy közrejátszik,

mint az, hogy láthatóan, khm, akadnak még fehér foltok és fluid pontok egyaránt. Bár csütörtök este sem a Várkert Bazárban, sem előtte, sem utána nem utalt erre semmi, a vitathatatlanul ambiciózus országjárása során, napi hét beszédben, illetve ennél lényegesen kevesebb interjúban azért elcsöppentett már megfogható állításokat, például a felsőoktatás struktúrájáról. Ahhoz, mondjuk, egyik testületnek sincs semmi köze, amiről most választásokat tartunk és ahova várhatóan bekerülnek képviselői, de attól még segíthet őt valahol elhelyezni az ingén kívül, úgyhogy összeszedtük az összes ilyet.

Ángyán József egyetemi tanár, volt fideszes programszerző és államtitkár pedig Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalára méltatlanná válásának történetére visz fel egy új réteget – ugyanolyan szomorú a kép, mint volt, csak részletgazdagabb.

Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután elmélyülős és szórakoztató olvasmányokat, videókat és podcastokat ajánlunk hétvégére válogatva, és összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik