Belföld

Lélegeztetőgép-diplomácia: a kormány szolidáris Ukrajnával

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Öt lélegeztetőgépet és hét fecskendős infúziós pumpát küldünk Kárpátaljára.

A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg a határozat, amely szerint az Orbán-kormány
egyetért azzal, hogy Magyarország

a szolidaritás jegyében adományt nyújtson az Ukrajnában kialakult humanitárius válsághelyzet enyhítésére.

Ezért az eddig állami tulajdonban álló öt lélegeztetőgépet és hét fecskendős infúziós pumpát küld Kárpátaljára az egészségügyi segítségnyújtás érdekében.

Orbán Viktor kormányfő Szijjártó Péter külügyminisztert és Pintér Sándor belügyminisztert bízta meg azzal, hogy az adomány a kormányhatározat közzétételét követő 60 napon belül célba érjen.

A Magyar Közlönyben több, a magyar diplomáciát érintő döntés is megjelent. A kormány egyebek mellett arról is határozott, hogy védelmi iparért felelős szakdiplomatát küld az Európai Unió melletti Állandó Képviseletre. Ez jövőre 72 millióba kerül. Megjelentek olyan határozatok is nagykövetek lecseréléséről, amelyeket néhány nappal lemondása előtt írt alá Novák Katalin.

Kapcsolódó
Senkinek sem kellettek a külügyminisztérium töredékáron árult lélegeztetőgépei
Az utolsó körben darabonként 13 ezerért lehetett volna megvenni az eredetileg több mint 10 milliós áron vett gépek darabját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik