Belföld

Szabó Tímea: az összes aktivistánkat megverték a Deák téren

A Fidesz annyira kétségbeesett, hogy most már az erőszaktól sem riad vissza

– mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke egy csütörtöki Facebook-bejelentkezésben, ahol arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy megtámadták a DK-MSZP-P szövetségnek aláírásokat gyűjtő aktivistáikat a fővárosban.

Szabó állítása szerint csütörtökön három budapesti helyszínen, szinte egy időben megtámadták három különböző sátrukat. Az egyik eset Békásmegyeren történt, ahol ő is kint volt személyesen. Elmondása szerint „alkoholistának kinéző vagy alkoholista emberekhez” odamentek fekete dzsekis középkorú férfiak, és pénzt nyújtottak át nekik. A pénzt elfogadók a beszámolók szerint ezután hirtelen elkezdtek ordibálni:  Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát és az ellenzéket szidták. Egy másik helyszínen, a Deák téren a képviselő szerint hasonló események játszódtak le, de itt a verbális erőszak átcsapott fizikai bántalmazásba:

A Deák téri sátrunkat be kellett zárni, mert ott konkrétan megverték az összes aktivistánkat

– jelentette ki Szabó. A harmadik helyszín a Blaha Lujza tér volt, a társelnök szerint itt is hasonló volt a helyzet, mint Békásmegyeren és a Deákon.

Szabó Tímea közölte, Békásmegyeren készített fotókat azokról az emberekről, akik fekete dzsekikben ültek a környező padoknál, továbbá értesítette a rendőrséget és a közterület-felügyeletet is, akik ki is mentek a helyszínre és igazoltatták a rendbontókat.

Kerestük a pártot további részletekért. Válaszukban azt írták, egy női aktivistájukat ütötték meg a Deák téren, ő a cikk frissítésekor még a Budapesti Rendőr-főkapitányságon tartózkodott, feljelentést tett. „A támadó 3-4 hajléktalan ember volt, akikkel eddig semmilyen konfliktusba nem kerültek az aktivistáink. Úgy véljük, összehangolt támadás történt, ugyanis két órán belül – 11:00 és 13:00 óra között – zajlottak le ezek az események a három helyszínen” – közölte a párt a 24.hu-val, hozzátéve, kórházi ellátásra szerencsére senki nem szorult.

„A helyi választási bizottsághoz természetesen be fogjuk jelenteni a történteket, amelyek miatt biztonsági őrök fokozott jelenlétére lesz szükségünk” – tették még hozzá.

Frissítünk

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) arról informálta a 444-et, hogy a rendőrség elfogott egy férfit, aki bántalmazott az egyik ellenzéki aktivistát.

„A BRFK egyenruhásai a helyszínen elfogtak egy 29 éves férfit, aki a bejelentést megelőzően szidalmazott két aktivistát, illetve egyiküket megrángatta. Az eset során személyi sérülés nem történt. A rendőrök garázdaság vétség gyanúja miatt az V. kerületi kapitányságra állították elő a férfit. A férfi elszámoltatása folyamatban van” – írták a lapnak. A 24.hu-nak annyi kiegészítést adott még a BRFK, hogy a férfit „erősen ittas állapota miatt egyelőre nem lehetett kihallgatni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik