Azt már évek óta tudjuk, hogy Mészáros Lőrinc rohamos gazdagodásának egyetlen titka, hogy okosabb a facebookos Zuckerbergnél, de lehet, hogy most vetélytársa akadt. Igaz, más területen. A törvénytervezetek benyújtásának bajnokától, Semjén Zsolttól – aki nyilván okosabb az első magyar büntető kódexet megalkotó Csemegi Károlynál – nem merném megkérdezni, milyen törvényeket érint az a salátatörvény, melyet miniszterelnök-helyettesként ő nyújtott be április 2-án.
De még azt sem, hogy hány törvényhez nyúlnának hozzá. Segítek: Ne aggódjanak, nem sorolom fel mindet, elég annyi, hogy a közjegyzőktől kezdve a szabadalmi oltalmon, az elektronikus hírközlésen, a kötelező gépjármű biztosításon át egy rakás igazságügyi és versenypiaci törvényig kő kövön nem marad a jogalkotás nagyobb dicsőségére.
Mi most azonban csak az igazágügyi törvényekről szólunk, azokat is elég lesz megemészteni.
Persze azért eléggé izgalmasak a Gazdasági Versenyhivatal leendő új jogosítványai is, de nem venném el Parragh László kamarai elnök kenyerét, hisz ő a vállalkozók „védőszentje”.
Akármilyen objektív is szeretnék lenni, nehéz nem látni az összefüggést a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel és a között, hogy az igazságügyi miniszter hirtelen leküzdhetetlen vágyat érez, hogy „legálisan” nézegethessen ügyészségi és bírósági iratokat. Bár a törvénytervezet szövege és indokolása igyekszik látszólagos okokkal és feltételekkel körülbástyázni a miniszter kíváncsiságának határait, de ezeken a határokon több a lyuk, mint a kerítés.
Az indokolás szerint
a törvénymódosítások célja, hogy a joggyakorlat tapasztalatai hasznosuljanak, és a jogalkalmazást segítsék.
Már most szólok, hogy a jogalkalmazás köszöni szépen, nem kér miniszteri segítséget, maradjon csak mindenki a saját kaptafájánál.
Mindez azért is szükséges – folytatja az indokolás –, hogy a miniszter „hatékonyan láthassa el a jogalkotásról szóló törvényből fakadó feladatait, és lássa, miként hatályosulnak a jogszabályok.” Embernyelven: miként alkalmazzák azokat.
Mindebből ugye az következik, hogy szegény igazságügyi miniszter mindezidáig képtelen volt ellátni a „jogalkotásról szóló törvényből fakadó” feladatait. Mondjuk ezzel kivételesen egyetértek. Nem szokásuk „előzetes hatásvizsgálatot” végezni, jelzem utólagosat sem nagyon, a törvényben előírt társadalmi egyeztetésről pedig jobb nem is beszélni. Igaz, erre a harminc törvényt módosító salátára kerek hét munkanapot adtak, már ha a rengeteg érintett időben észreveszi, mi készül.
De érdemes megnézni a javaslat konkrét szövegét is, ha már egyszer az ember jogásznak állt.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke (…) személyazonosításra alkalmatlanná tett formában az igazságügyért felelős miniszter rendelkezésére bocsájtja a megkeresésben meghatározott tárgykörben hozott, jogerős vagy véglegessé vált bírósági határozatokat, valamint mindazon bírósági és más hatósági vagy egyéb szerv által hozott határozatot, amelyet a jogerős vagy véglegessé vált bírósági határozattal felülbíráltak vagy felülvizsgáltak.
Fordítás: Tuzson Bence szól Senyei Györgynek, az OBH elnökének, hogy kíváncsi például a vesztegetési ügyekre. Persze nevek nélkül. (Úgy még a Schadl-Völner-ügyre sem ismerne rá!) De nem ám csak a jogerős ítéleteket akarja látni, hiszen azok amúgy is nyilvánosak, nézegethetné akár ő maga is.
Nézzük hát a csapdákat ebben a szövegben.
Mi az a „véglegessé vált” bírósági határozat? Mert a szöveg szerint az nem azonos a jogerős bírósági határozattal, hiszen a kettőt a „vagy” kötőszó választja el egymástól. Bizonyára az én hibám, de nem tudom, mire gondol a költő. Ezt a fogalmat ugyanis így nem használja egyik eddigi törvény sem. Az ügyvitelben – magyarán az ügyek rendszerezésében – csak a „befejezett ügy” fogalma ismert, ami közel sem azt jelenti, hogy az adott ügy „véglegessé vált”.
Tudják, ilyen a jogi nyelv. Meg a statisztika. Ha például egy ügyet áttesznek egy másik bíróságra, az az eredeti bíróság nyilvántartásában „befejezett ügyként” szerepel. Ha nem így lenne, akkor az adott ügy mind a két bíróságnál folyamatban lévő ügyként jelenne meg. És nem mellesleg két bíró statisztikáját rontaná.
Ám Tuzson Bence nem csak magára az ítéletre kíváncsi, hanem a „más hatósági vagy egyéb szerv által hozott határozatokra” is. Most komolyan, ha például egy szabálysértési eljárás a bíróságon fejeződik be, a miniszter azt is tudni akarja, ki szemetelt az utcán? Persze név nélkül. Ennél azért biztos izgalmasabb belekukkantani azokba a közigazgatási típusú határozatokba, amelyek a bíróságra kerültek.
És ami még átlátszóbbá teszi a minisztérium (a kormány) valódi szándékát, az a most hatályos – módosítás előtti – törvény rendelkezése. E szerint a miniszter már most is megkérheti az OBH elnökét, hogy gyűjtsön adatokat bírósági ítéletekről, és adjon tájékoztatást a bírósági jogalkalmazással kapcsolatos kérdésekben. És nem fogják elhinni, vajon milyen célból: hát, bizony ugyanabból, mint amit a módosítás tartalmaz: vagyis, hogy a miniszter
hatékonyan láthassa el a jogalkotásról szóló törvényből fakadó feladatait, és lássa, miként hatályosulnak (miként alkalmazhatóak) a jogszabályok.
Szóval akkor miért is kell ezt a jó kis szabályt módosítani?
Az ügyészségi iratokban eddig – elvileg – egyáltalán nem kutakodhatott a miniszter. Az ügyészség annyira „független” volt, hogy a legfőbb ügyészhez még interpellációt sem lehetett intézni a parlamentben, és annak sem lehetett semmiféle következménye, ha a parlament nem fogadta volna el az éves beszámolóját. Ezek után miért is tetszenek csodálkozni, hogy az ügyészségi vizsgálatot maga az ügyészség végzi?
Bizonyos típusú ügyek – akárcsak számos bírósági ügy – az ügyészség honlapján is nyilvánosak, azokat nyugodtan lehet tanulmányozni bárkinek, akár a miniszternek is.
Az ügyészi törvény módosításának szövege kísértetiesen hasonlít a bírósági részben írtakhoz. Itt sem elégszik meg a miniszter pusztán az ügyészségi határozattal, itt is kell neki a „más hatósági vagy egyéb szerv által hozott határozat”, illetve a „más ügyészségi döntést tartalmazó ügyirat”. Az indokolás épp olyan álságos, mint amilyen a bírósági határozatoknál, a cél: „a jogalkotás előkészítése, továbbá a jogszabályok hatályosulásának vizsgálata.”
Azt már meg sem merem említeni, hogy egy „további jogorvoslattal nem támadható” ügyészségi határozat még korántsem jelenti azt, hogy a kérdéses ügy tényleg véget ért. Elég, ha a Portik-Gyárfás ügyre gondolnak, végül is mindössze húsz év után kellett újra elővenni az addig „döglött ügyként” számontartott ügyet. A nyomozásokban nincs igazi „jogerő”.
Most már végképp nem értem, eddig hogyan működhetett a mindenkori igazságügyi miniszter ilyen információk nélkül? Tényleg be kellett fáradnia, vagy beküldeni az emberét az ügyészségre, ha meg akart tudni valami – persze a „jogalkotás előkészítése szempontjából” – fontos adatot? De ez szinte lehetetlen volt, hisz, mint azt Fürcht Pálnak, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyészének sajtótájékoztatójából megtudtuk – már azon túl, hogy ki mikor kapott tiszta alsóneműt –, az épületbe senkinek nem lehet anélkül belépnie, hogy a külsős őrző-védő cég ne jegyezné fel az adatait. Azt ugyan a főügyész úr elfelejtette megemlíteni, hogy ez a megbízható külsős cég Mészáros Lőrinc birodalmához tartozik.
De térjünk még egyszer vissza a salátához. Nem véletlen az a gumiszabály, amelyet mind a bíróság, mind az ügyészség esetében odaírtak.
A legfőbb ügyész (a bíróságnál az OBH elnöke) a megkeresés teljesítése során egyeztetést kezdeményezhet az igazságügyért felelős miniszterrel annak érdekében, hogy a megkeresés teljesítése ne eredményezzen az ügyészség/bíróság számára aránytalan ügyterhet.
Már hogyne jelentene az anonimizálás „aránytalan” terhet! Egy ügyet és az abban lévő iratok anonimizálásához nem csak a terhelt, hanem az összes tanú, sértett, felperes, alperes nevét is ki kell takarni (számokkal, „cseréléssel” helyettesíteni), az iratban nem szerepelhetnek az ügyhöz kapcsolódó földrajzi helyek, város- vagy falunevek, lakcímek, de még a sarki kocsma neve sem. Bolond lenne az a hivatalvezető, no meg a legfőbb ügyész, ha nem hivatkozna erre a jól tágítható gumiszabályra.
Akad olyan értékelés, amely szerint a saláta törvényjavaslat az Országos Bírói Tanács (OBT) elnökét és helyettesét mentesíti a bírói munka alól, mi több, még budapesti lakáshasználatot is biztosít számukra. Először rosszindulatú gyanakvásnak tűnt nekem ez a felvetés, mígnem eszembe jutott az elhíresült mondás: „nem elég tisztességesnek lenni, hanem annak is kell látszani”.
Volt már nem budapesti lakosú elnökhelyettese a korábbi OBT-nek is, de valahogy akkor senkiben sem merült fel, hogy budapesti ház- vagy lakáshasználatot kellene kapnia. Az OBT havonta egyszer tart rendes ülést, emellett bármikor tarthatnak videókonferenciát is, ami nem okozhat egyiküknek sem nehézséget, hiszen laptopot, tabletet és mobiltelefont mindannyian kaptak. Én még azt is elhiszem, hogy lehet olyan feladata az elnöknek, ami többnapos budapesti tartózkodást igényel, de ez sem indokolja egy szolgálati lakás állandó fenntartását. Hiszen ott van a gyönyörű, Tóth Lőrinc utcai Magyar Igazságügyi Akadémia, ahol csak el lehet néhány éjszakát tölteni szolgálati lakásra fordított extra költségek nélkül.
Őszintén remélem, hogy az OBT új elnöke és helyettese nem fog élni a törvényjavaslatban írt lehetőséggel, hisz láthatják, még el sem fogadták a módosításokat, máris mézesmadzagnak tűnnek az effajta kiváltságok. Ehelyett abban bízom, élni fognak azzal a jogukkal, hogy a bíróságokat érintő jogszabályokról véleményt alkossanak.
