Belföld

Feljelentést tett az önkormányzat, amiért 200 fát kivágtak a Hamzsabégi sétányon

Adrián Zoltán / 24.hu
Megkezdték a gyérítésre szoruló, növényzet kivágását a Déli Körvasút építése miatt 2024. január 31-én.
Adrián Zoltán / 24.hu
Megkezdték a gyérítésre szoruló, növényzet kivágását a Déli Körvasút építése miatt 2024. január 31-én.

A Déli Körvasút beruházással kapcsolatos fakivágások miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Újbuda Önkormányzata. A kerület álláspontja szerint a V-Híd Építő Zrt. megbízásából dolgozó cég az előtt vágta ki a Hamzsabégi sétány fáit, hogy az ezt lehetővé tevő engedélyezési eljárás a jogszabályoknak megfelelően lezajlott volna – írta a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében az önkormányzat, amely szerint a közel 200 fa elpusztításával a kivitelező súlyos, visszafordítatlan környezetkárosodást okozott.

László Imre polgármester egyúttal levélben kereste meg az ügyben illetékes hatóságokat. Ebben jelezte, hogy a most folyó tevékenységet a kivitelező úgy végzi, hogy a környezetvédelmi engedélyében foglalt feltételek nem teljesültek. Sok más mellett a mai napig nem biztosított a beruházás településrendezési eszközökkel való összhangja. Illetve arra is felhívta a figyelmet, hogy a fakivágásokra a vállalkozó nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel.

László Imre megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalt is, és kifogásolta, a területen a munkavégzések egy jelentős része az éjszakai időszakban történt a lakosság előzetes értesítése nélkül – írták a közleményükben.

A Déli Körvasút ellen azért tiltakoznak a környékbeliek, mert a házuk közvetlen közelében az eddigi két sínpár helyett négy sínpáron haladhat az ország keleti és nyugati részét összekötő vasúti forgalom.

Kapcsolódó
Már vágják a fákat a Déli Körvasút építése miatt - fotók
Megkezdték a gyérítésre szoruló, zömében gyomfákból álló növényzet kivágását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik