Újabb súlyos állításokat tesz Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt férjével, Magyar Péterrel kapcsolatban egy kedd este közzétett Facebook-bejegyzésben, miután Magyar kedd reggel közreadott egy hangfelvételt, amelyen Varga arról beszél, hogy Rogánék kihúzatták magukat a Schadl-ügy vádiratából. A fideszes politikus azt állítja, hogy Magyar régóta zsarolta azzal, hogy ha el mer tőle válni, vagy a férfit kirúgják, akkor Varga „meg fogja bánni”, majd az Igazságügyi Minisztérium volt tárcavezetője ezután hosszú bejegyzésben sorolja, hogy szerinte mi is történt.
2023 márciusában – írja Varga Judit –, amikor már javában zajlott a válás Magyar azt mondta Vargának, hogy ha elhagyja és továbbra is el akar válni, akkor feljelenti a Központi Nyomozó Főügyészségen és hangfelvételekkel fogja bizonyítani az állításait.
Nehéz azt a lelkiállapotot visszaadni, miben lehet ilyenkor egy háromgyerekes anya, akit a saját konyhájában, az alvó gyerekei mellett az akkori házastársa ilyesmivel fenyeget (és még mennyi más aljasságot, lelki terrort alkalmazott, arra nincsenek szavak!). Mind a mai napig a fülemben cseng például, ahogy mondja »Válj el, ha akarsz. Takarodj. A ház és a gyerekek maradnak.«
Varga ezután napokon belül elköltözött, de állítása szerint sok mindent feladott a szabadulásáért cserébe. „ A szakemberek biztosan értik, mire gondolok például a gyermekfelügyelet kapcsán és szívesen járulok hozzá a kutatásaikhoz a saját rémtörténeteim elbeszélésével” – írta.
A következő pontban a volt miniszter arról írt, hogy Magyarral idén januárban közölték, hogy a Magyar Közút Zrt.-ben és a Bankholdingban betöltött pozíciói meg fognak szűnni.
Tudják, az ilyen típusú pozíciókból volt a hangfelvételeket készítő szabadságharcosnak havonta kb. 3,5-4,5 millió nettó bevétele,
jegyzi meg Varga Judit. „Péter ekkor, január 18-a körül egy ún. 24. óra elnevezésű Signal csoportot hozott létre, amelyben Gulyás Gergelyt és engem megfenyegetett, hogy ha nem állítjuk vissza azonnal az eredeti állapotot, akkor ellenséggé válik” – írja Varga, és szerinte Magyar ezután egy olyan fontos állítást tett, amiért azóta is hálás. Varga állítja, hogy Magyar azt írta:
Én ennek a rendszernek soha nem ártottam. Kifelé Juditnak sem.
Varga azt mondja, hogy Magyar ezzel egyértelművé tette a kapcsolati erőszak természetét. „[Gulyás] Gergő törölte magát a csoportból, Péter fenyegetéseire nem válaszoltunk, nem reagáltunk. Azt is írta Péter, hogy „Javaslom, húzzuk be a féket.” Mintha magától félt volna. Elképesztő, hátborzongató volt. Innentől kezdve január végéig naponta több típusú fenyegető és hízelgő üzenetet kaptam, illetve nagyban folyt a gázlángozás, ahogy 3-6-15-30 másodperc után eltűnő Signal üzenetekben fenyegetett és becsmérelt, amit a saját személyiségi jogaim védelmében nem szeretnék itt közölni.”
A volt miniszter ezután azt írta, hogy Magyar Péter írt még egy Varga szerint fontos üzenetet, ez így szólt:
Még nem írtam alá a lemondásaimat, amit kértek tőlem. Nemcsak a pénz miatt fontos a Közút és az MBH bankos pozícióm, hanem mert ezekhez kapcsolódó cégekkel vannak előrehaladott tárgyalásaim az új munkahelyem kapcsán, amik kirúgás esetén nyilván ellehetetlenülnek.
Varga Judit azt állítja, hogy január 31-ig kapott több üzenetet is Magyartól, de elzárkózott attól, hogy engedjen „a fenyegetőzésének” és szerinte a volt férje nem számított arra, hogy a kegyelmi ügy miatt Varga kilép a közéletből.
A Partizán interjú ezért indul a feleségét mindenben támogató, jóságos Magyar Péter karakterrel. Stratégiát váltott. Engem nem tudott már a lista élén megütni, ahogy korábban fenyegetett. Istenem, az egész család öklendezve nézte azt az álszent figurát, ahogy manipulálja a jóhiszemű, szavait kortyoló közönséget, akár 2,5 millió embert!
A harmadik eseményként Varga Judit arról értekezik, amikor Dezső András, a HVG újságírója megkereste Magyart a rendőrségi jegyzőkönyv ügyében.
Péter egy ideges üzenetet küldött nekem, amiben arra akart rávenni, hogy állítsam le őket és tisztázzam, hogy »semmilyen erőszak nem történt egy szokásos házastársi vitán kívül«.
A politikus azt mondja, hogy ő erre nem válaszolt semmit, kirakta a kapcsolati erőszakos videót a Facebookra, mire Magyar „bepöccent”.
A bejegyzés végén Varga arról beszél, hogy véleménye szerint Magyar Péterben nincsenek meg azok a tulajdonságok – lojalitás, fegyelmezettség, csapatjáték –, amelyek szükséges a köz szolgálatához. „Az árulás lehet izgalmas, de semmiképpen sem lehet alapja valami jónak és nemesnek. Elárulni a családunkat és a barátunkat nem teljesítmény, hanem bűn. Arra pedig már szavak sincsenek, ha az árulást valaki azzal magyarázza, hogy a családja védelmében tette, amit most már nem tud garantálni (…) Gondolják meg, kinek adnak kreditet. Főleg, ha politikai stratégiai befektetők. Én már egyszer nagyot tévedtem és nagy árat fizettem érte. Fel vagyok készülve arra, hogy Magyar Péter kegyetlen nárcisztikus dühe mit fog majd rám zúdítani emiatt (…) De én már nem félek Magyar Pétertől. Rettegtem, sírtam eleget” – olvasható a posztban.