A vizsgálatot a Vizsgáló Bizottság tagjaiból (…) kijelölt bizottság folytatja le, a vizsgálat elvégzéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételeket a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) biztosítja. A bizottságok tagja (…) általános igazságügyi orvos, pszichiáter, valamint pszichológus szakértő lehet. A miniszter – egyeztetés után – az igazságügyi szakértők közül választja ki öt évre a bizottság tagjait, elnökét és elnökhelyettesét.
Kérem, nézzék el nekem, rettenetes tévedés történt! Hiszen az imént idézett teljesen korrekt szöveg nem is a gyermekvédelmi intézményvezetők vizsgálatáról szól. Ezek ugyanis a bírói pályaalkalmassági vizsgálat szabályai.
Bevallom, ez a „tévedés” szándékos volt. Mert ezt a szöveget mindjárt összevethetjük azzal a villámgyorsan összekalapált, nem sok jót ígérő kormányrendelettel, amelyik valóban a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek vizsgálatáról szól. És még csak nem is azzal kezdjük, hogy vajon ez a rendelet megoldja-e a több sebből vérző gyermekvédelem gondjait (tudjuk, hogy nem), hanem magával a jogszabály szövegével.
- Kikre vonatkozik ez a jogszabály?
- Jobban mondva kikre nem?
- Miért csak a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény felhatalmazása alapján választottak ki egy érintett kört, és azon belül is csak az intézmények vezetőit és helyetteseit?
Ahogy Herczog Mária szociológus a Népszavában kifejtette: „az összes, gyerekekkel foglalkozó intézményre, iskolákra, kollégiumokra, egészségügyi intézményekre is ki kell terjeszteni a szabályozást, hiszen nemcsak egy bentlakásos otthonban vagy nevelőszülőknél érhet abúzus gyereket. Az oktatókat, a nevelőket, a konyhásokat, a takarítókat, gépkocsivezetőket is képezni kellene a gyerekekkel való helyes bánásmódra. Egyébként sem a szexuális, hanem a fizikai és a lelki bántalmazás a leggyakoribb.”
Lépjünk túl ezen, fókuszáljunk erre a pszichológiai vizsgálatot elrendelő rendeletre. Idézem:
„a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter és a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter által együttesen jóváhagyott pszichológiai alkalmasságvizsgálati szakmai protokoll alapján kell elvégezni.”
Fordítsuk le, hogy pontosan mit is olvastunk. Nem mást, mint azt, hogy Pintér Sándornak (a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszternek) Pintér Sándorral (a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszterrel) kell egyeztetnie, és „mindkettőjüknek” jóvá kell hagyniuk a szakmai protokollt. Csak valahogy össze ne vesszenek! Értem én, hogy ez a jogszabály (is) az örökkévalóságnak készült, de legalább azt a kis „mindenkori” szót beszúrhatták volna a miniszteri funkciók elé, hátha lesz olyan az elkövetkező harminc évben, hogy nem Pintér lesz a mindenes.
Ezzel még nincs vége: „a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium végzi.”
Mint tudjuk, ő is maga Pintér. Nyilván azért nem a „gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter” (vagyis Pintér), mert esetleg felmerülhetne az elfogultság látszata. Most már talán érthető, miért idéztem a bírói pályaalkalmassági vizsgálat szövegéből. Ott ugyanis öt évre megválasztott, a „megrendelőtől” független igazságügyi szakértők feladata az alkalmassági vizsgálat.
Tudjuk-e egyáltalán, hogy a Belügyminisztériumban mégis kik, hogyan, miként fogják értékelni az egyes vezetők alkalmasságát?
Belátom, jogszabályt olvasni – hát még megérteni – nem könnyű. Maga a jogász doktor Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is eltévedt a Magyar Közlönyben megjelent szöveg dzsungelében, amikor azt állította, hogy a „személyi kompetenciákat, valamint szexuális devianciákat, függőségeket nem csak az új kinevezéseket megelőzően, hanem a jelenlegi intézményvezetők esetében is elrendelik.”
Én Rétvárinak mindent elhiszek, lehet, hogy tényleg így lesz, a jogszabály szövegéből azonban nem ez következik. A szöveg szerint ugyanis
a munkáltatói jogkör gyakorlója a vezetői megbízásban állók (azaz a mostani vezetők) pszichológiai alkalmasságát (…) vizsgálat útján ellenőrizheti.
Az „ellenőrizheti” azt jelenti, a munkáltató megteheti, ha akarja. Vagy nem. A jogban ugyanis a feltételes mód egy lehetőség, a kijelentő mód jelenti azt, hogy valami kötelező. Tehát Rétvári Bence állítása akkor lenne igaz, ha a szövegben ez állna: a munkáltató „ellenőrzi”.
A kormányrendeletnek hosszú melléklete is van, meghatározva a pszichológiai alkalmasság feltételeit. A részletekkel nem untatnám most önöket, meg hát nem vagyok én pszichológus, hogy ezt elemezni tudnám (gyanúm szerint az sem volt az, aki ezt a listát összeállította.) Tény viszont, hogyha valaki a mellékletben felsorolt – ha jól számoltam – huszonhárom kritériumnak megfelel, az előbb megy el inkább maga is pszichológusnak, mintsem, hogy egy „jól fizető, magas presztízsű” gyermekvédelmi intézmény vezetői állására pályázzon. És – mint tudjuk – jelenleg is tolonganak a pályázók.
De azért van itt valami, ami megérne egy további gondolatot. A melléklet a számos vizsgálat felsorolása mellett feltételként jelöli azt is, hogy a vizsgált személy „élettörténete mentes a szexuális devianciáktól”.
Lázár János a bicskei ügy kapcsán – amellett, hogy a pedofil bűnelkövetők lehető legszigorúbb büntetését szorgalmazta – a kilencvenes évek óta a bicskei otthon igazgatójaként tevékenykedő V. Jánossal kapcsolatban azt mondta, „tudhatták volna róla, hogy homoszexuális, ezért ki sem kellett volna nevezni.”
A miniszter úr figyelmébe ajánlom, hogy a homoszexualitást 1972 óta kivették a mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvéből, és 1990-ben a WHO a betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) kódját is törölte.
Egyáltalán tudjuk-e ezek után, mit tekint a kormány „szexuális devianciának”?
Már a jelenlegi „gyermekvédelmi” törvény alapján is csak azt tudjuk, hogy a kormány szerint minden bajra a büntetések súlyosítása, a szigorítás a gyógyír. Kocsis Máté fideszes frakcióvezető szerint
- szigorítani kell a büntetési tételeket,
- megszüntetnék az ilyen bűncselekmények elévülését,
- kizárnák az elítéltek szabadlábra helyezés lehetőségét,
- akik soha többé ne kaphatnának erkölcsi bizonyítványt.
Már unalomig ismétlik a szakemberek, hogy nem a büntetés súlya, hanem a bűncselekmények felderítése az, ami megakadályozza, de legalábbis csökkenti a bűncselekmények elkövetését. Ahogy Zamecsnik Péter ügyvéd megfogalmazta:
Ezzel az eszetlen jogalkotási szándékkal rossz irányba megy a kormány, mert nem a büntetést kell növelni, hanem a felderítési arányt. Egy a lényeg, mindig is felderítési hiány volt, van és lesz.
Nézzük tovább, mit mondott még Kocsis Máté a kormány szándékairól. „Meg kell szüntetni az ilyen bűncselekmények elévülését”. De hisz van már szabály erre a Btk.-ban: „nem évül el a büntethetősége a XIX. fejezetben meghatározott, ötévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekményeknek, ha a bűncselekmény sértettje a bűncselekmény elkövetésekor a tizennyolcadik életévét nem töltötte be.” A XIX. fejezet tartalmazza a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket.
De ebben a fejezetben vannak olyan cselekmények is, amelyeknek a büntetési tétele jóval kevesebb, ahol a kiszabható büntetés maximuma három év. Arról nem is beszélve, hogy az az ötlet, miszerint az ilyen bűncselekmények elkövetői „soha többé ne kaphassanak erkölcsi bizonyítványt”, totális káoszt eredményezne a Btk. teljes rendszerében. Azok az elkövetők ugyanis, akiket 5 évnél kevesebb szabadságvesztésre ítéltek, a büntetés kiállását követő öt év elteltével törvényi mentesítést kapnak. Azaz, a törvény alapján kaphatnak majd erkölcsi bizonyítványt.
Adnék egy kéretlen jó tanácsot a jelenlegi hatalom gyakorlóinak. A szavazóikat nem azzal tudják megtartani, ha népszerűnek gondolt, de – Zamecsnik szavaival élve – eszetlen jogszabályokat hoznak, ha újabb és újabb látványos ötletekkel felborítják a büntetőjogi rendszer még meglévő egységét, ha a gyermekvédelminek csúfolt törvényt telerakják homofób szabályokkal, ha nem diszkriminálnák az LMBTQ+ embereket, ami nem csak az Európai Bizottság, de a magyar lakosság jelentős részének is szúrja a szemét. 2023-ban a megkérdezettek többsége támogatta az egynemű párok házasságának és bejegyzett élettársi kapcsolatuknak a lehetőségét.
Többet érne, ha a pápalátogatás ürügyén terroristák nem kapnának kegyelmet, ha egy olyan ember, mint Kónya Endre, nem részesülhetne titkon, protekcióval kegyelemben. És persze, ha ez utóbbit nem próbálnák továbbra is elsunnyogni. Az már tényleg csak a sors fintora, hogy a „kegyelmes” Kónya az, aki „jótevői” minden szándéka ellenére továbbra is a közbeszédben tartja a pártfogói számára oly kínos témát.
