Belföld

Százmilliót tett zsebre a T-Systems volt vezére az ügyészségi vádak szerint

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

Jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja a győri ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját – írja a 444.hu.

Ha elítélik Kaszást, százmilliós vagyonelkobzás és öt év letöltendő börtönbüntetés vár rá, a vád szerint ugyanis a T-Systems az ő vezetése alatt, az ő közbenjárására legalább 100 százalékban túlárazott és lezsírozott, valódi verseny nélküli szerződéseket kötött cégekkel, amiket egy bűnszervezet hozott létre.

A túlárazásból származó extraprofit jelentős részét Kaszás Zoltán zsebre tette. Bűntársa, a bűnszervezet irányítója az ügyészség szerint Fuzik Zsolt volt, aki korábban a BKV és CBA informatikai igazgatójaként dolgozott. A T-Systems és Kaszás ügye az utóbbi évek egyik legnagyobb számlagyár-botrányával függ össze, amiről lapunk is írt.

A 444.hu által megismert vádirat szerint Fuzik egy „hierarchikusan felépített, konspiráltan működő” bűnszervezetet irányított. Ennek működése azon alapult, hogy annyira elterjedt a túlárazás és a korrupció mind az önkormányzati, mind az állami, mind a piaci szférában, hogy erre már érdemes volt felhúzni egy „szolgáltatást”. Mint a lap írja, a szervezet tevékenysége arról szólt, hogy a sokszor többszörösen túlárazott üzletekbe látszólag valós tevékenységet végző, de a valóságban fiktív alvállalkozókat fűztek be, amikkel leszerződtek, majd munka és teljesítés nélkül kifizették őket. A bűnszervezet jutalékért cserébe a kilopott pénzt készpénzben visszaszállította a megrendelőnek. Tehát egy-egy nagy üzletből észrevétlenül kifolyatták az extraprofitot, plusz elcsalták az áfát.

A vádak fókuszában álló SYS cégcsoport Fuzikék egyik kiemelten sikeres kamu vállalata lehetett. Ezt a vállalatcsoportot az ügyészség szerint strómanokon keresztül Fuzik Zsolt irányította. Főként parkolós és informatikai pénzekre utaztak. A közbeszerzéseket pedig politikusok lefizetésével nyerhették el. Például 2019 nyarán 5 + 5 évre egyedüli pályázóként elnyerték a BKV informatikai rendszerének üzemeltetési jogát. Ez 10 évre összesen bruttó 50 milliárdos üzlet. Ők látták el a főváros legjelentősebb cégének rendszergazda-feladatait. A SYS projektmenedzserét kihallgatták a pénzügyőr nyomozók. A tanú elmondta, hogy a vállalat informatikai szerződését „kiemelkedően” túlárazták, sokkal drágábban látták el a feladatot, mint a piaci ár.

A 444.hu cikke szerint a Fuzik által a háttérből irányított SYS a munkát két alvállalkozóval végeztette el. Az egyik a kormányközeli 4IG – ami érdekes módon teljesen kimaradt a vádiratból – , a másik a T-Systems volt. Az ügyészség szerint Kaszás Zoltán mint T-Systems-vezér ehhez a projekthez további kamu alvállalkozókat vont be. Tehát a munka egy részét kiszerveztette. De ezek a cégek, ahogy a fővállalkozó SYS is, a bűnszervezethez tartoztak, nem valós vagy nagyon túlárazott munkát végeztek, és ezeken az alvállalkozói szerződéseken keresztül kiszívták az extraprofitot a BKV-s munkából. Az ügyészség szerint a T-Systems Magyarország Zrt. például a WIND-IP 21 Kft-től kizárólag valótlan tartalmú számlákat fogadott be.

A WIND-IP 21 Kft.-vel kapcsolatban korábban a 24.hu írta meg, hogy ettől a cégtől a Jellinek Dániel milliárdos üzletember érdekeltségében álló Indotek Csoport két vállalata is fiktív számlákat fogadott be, ami miatt a vállalkozó apját is meggyanúsították, és reggel hatkor tartottak nála házkutatást.

Fuzik Zsolt alkut kötött az ügyészséggel, ennek köszönhetően csupán 4 év börtönt kértek rá – írja a 444.hu a vádirat alapján. A bűnügynek politikai vetületei is bőven akadnak. Kiderült, hogy Pintér Sándor belügyminiszter köréig is elvezetnek a szálak, ugyanis egy nappal azelőtt, hogy a hatóságok lecsaptak a számlagyár tagjaira, Pintér bizalmasa, Tasnádi László cége lett a tulajdonosa annak a vállalkozásnak, amelyik a BKV informatikai rendszerét működteti. A nyomozók mégis inkább a baloldali szereplőkkel foglalkoztak, azokkal is elsősorban a 2022-es országgyűlési választási kampányban, illetve a napokban, az önkormányzati választás előtt kezdett ismét élesedni az ügy. Fuzik vádalku keretében több MSZP-s politikust is feldobott, akiket állítása szerint különféle üzletek kapcsán kent meg. Azt állította, hogy az üzletek elnyerése és megtartása érdekében Molnár Zsoltot, Horváth Csabát, Tóth Csabát és Baja Ferencet, tehát kizárólag szocialista politikusokat fizetett le, miközben a BKV-s tendert még Tarlós István vezetése alatt nyerték el a fővárosban.

Fuzik vallomása alapján gyanúsították meg az MSZP-s zuglói polgármestert, Horváth Csabát, valamint Tóth Csaba volt zuglói szocialista országgyűlési képviselőt, aki a gyanú szerint 280 millió forint kenőpénzt vett át. Mindkettőjüket a számlagyártól független – de azzal személyi és céges átfedéseket mutató – zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések miatt hallgatták ki. Pénteken derült ki, hogy meggyanúsították az üggyel összefüggésben Baja Ferencet, valamint a legfőbb ügyész Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését kérte az Országgyűléstől. Mindkettejükkel szemben az a gyanú, hogy több tízmilliós kenőpénzeket vettek át.

Panasszal élt

Kaszás Zoltán levélben reagált a 444.hu cikkére. Azt írta, a NAV által közölt gyanúsítással szemben panasszal élt, a közölt gyanúsításban foglaltakat nem követte el. Az üggyel összefüggésben feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen az eljáró nyomozók és ügyészekkel szemben hivatali visszaélés miatt, ám ezt – mint írja – a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntettének minősített. (Mivel az nem derült ki, hogy indult-e konkrétan nyomozás utóbbi miatt, megkerestük kérdéseinkkel a győri ügyészség nevében kommunikáló Központi Nyomozó Főügyészségét, ha válaszolnak, frissítjük cikkünket.)

Kapcsolódó
Baja Ferencet gyanúsítottként hallgatta ki korrupció miatt a nyomozó főügyészség
Baja Ferenc nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik