Doktornő a képernyőn
– Kiakadt a műszer. Olyan magas lehet a vérnyomása, hogy azt már nem bírja. A buszon mennyit mért az asszisztens?
– Hát, úgy 220 körül. Adott is egy gyógyszert, hogy az azonnal leviszi.
– Hát, nem vitte le. Mérjük meg még egyszer.
De a műszer most sem bírja Sándor vérnyomását, nem jelez semmit. „Még mindig túl magas”, jegyzi meg Agócs Lászlóné Zsuzsa asszisztens. Leülteti Sándort az előtérben, hoz neki egy pohár vizet. A vérnyomásgyógyszernek előbb-utóbb hatnia kell. Várunk.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Hodászon járunk, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat telemedicinális rendelésén. Hogy ez pontosan mit jelent, arra hamarosan visszatérünk. Sándor elárulja, hogy régóta szed gyógyszert magas vérnyomásra, vérhígítót is kap, évekkel ezelőtt volt egy infarktusa. Ennek ellenére csak akkor jár el a háziorvosához, ha fel kell íratni valamit. Van otthon vérnyomásmérő, néha meg is szokta vele mérni a vérnyomását, általában 160–170 között mozog. A 220 tényleg sok, ismeri el. Sándor nemsokára 65 lesz, hat éve nincs munkája. Korábban a helyi ládagyárban dolgozott, előtte az építőiparban, Pestre járt fel. Most már nyugdíjas. Utoljára nagyjából egy éve látta őt a háziorvos, de akkor is csak azért, hogy beutalja őt Mátészalkára vérvételre.
Zsuzsa megint behívja Sándort, újra megméri a vérnyomását. A műszernek még mindig túl magas, nem jelez semmit. Nem a műszerrel van gond, az előbb csináltak vele egy próbamérést egy másik pácienssel, tökéletesen működött. Mi legyen? Varga Beáta doktornő úgy dönt, túl magas az infarktus veszélye, hívjanak mentőt, és vigyék be Sándort a sürgősségire a mátészalkai kórházba. Ő ugyan be nem ül egy mentőbe, mondja a férfi, neki arról csak rossz élményei vannak, inkább felhívja a vejét, hogy jöjjön ide, és vigye be kocsival Szalkára.
Megint várunk. Tudja, hogy mit jelent a telemedicina kifejezés? – kérdezzük Sándortól. „Nem tudom.” Pedig épp most vett részt egy telemedicinális rendelésen az udvaron álló kisbuszban. „Tényleg?” Hát ott volt a doktornő a buszon? „Nem, egy képernyőn volt, úgy beszélgettünk. Az ápoló meg azt csinálta, amit a doktornő mondott.”
Hát, ez a telemedicina lényege, áruljuk el Sándornak.
Mi is az a telemedicina?
Na persze ennél sokkal többről van szó.
A következő napon Szentendrére látogatunk Horváth Kitti belgyógyászhoz. A doktornő egy világos, harmadik emeleti lakás gyerekszobájából rendel – ma éppen a borsodi Szakácsiban. A telemedicinális ellátás alapja éppen ez: az orvos nincs személyesen jelen a rendelés helyszínén, akár több száz kilométerre is tartózkodhat, az ellátás egy videókonferencia formájában zajlik. Az orvos meghosszabbított keze, szeme, füle egyrészt az a szakasszisztens, aki ott ül a mobil rendelőbuszban, és követi az orvos utasításait, másrészt az a számos modern orvosi műszer, amelyek képesek valós időben digitálisan továbbítani a betegvizsgálat különböző adatait.
A szakácsi rendelésen épp egy középkorú férfi ül a vizsgálóbuszban. Szívpanaszai vannak, Horváth Kitti először a szívét és a tüdejét hallgatja meg a fonendoszkóppal. A speciális eszközt a szakasszisztens tartja a kezében, a doktornő kéri, hogy épp merre mozgassa, hova tegye a páciens felsőtestén.
„Egy kicsit lejjebb! Nyomja egy picit erősebben! Most jó. Most hallgassunk rá a szívcsúcsra! Ez az. Tessék, vegyék fel!” – nyújtja át a fülhallgatót Horváth Kitti. Most mi is halljuk a páciens szívverését. Pár perccel később belenézhetünk a beteg torkába, a műszer végén ugyanis egy kamera van, aminek a nagyfelbontású képét a doktornő képernyőjén szemlélhetjük. De a fülvizsgáló berendezés is képes képet közvetíteni, így mi is csekkolhatjuk, hogy a Szakácsiban vizsgált férfinek minden rendben van a dobhártyájával.
A telemedicinális orvosnak minden rendelés előtt van egy házi feladata: át kell néznie, aznap épp kik érkeznek, mi tudható a korábbi telemedicinális vizsgálataikról, de természetesen az EESZT-ben évekre visszamenőleg is visszakövetheti a beteg egészségügyi problémáit.
Akadnak már stabil orvos-beteg kapcsolatok, többen is kifejezetten kérik az ellátásszervezőket, hogyan alakítsák az előjegyzést. Nekem is van olyan betegem, akivel már a hetedik telemedicinális találkozásnál járunk
– meséli a doktornő. Szerinte ennek az ellátási formának a hatékonyságát az is mutatja, hogy rendkívül hamar megszületnek a vizsgálati adatok – egy vérvétel esetén például az orvos már másnap 16 órakor láthatja az eredményeket, és bizony előfordult már, hogy így derülhetett ki idejében, milyen nagy a baj.
Vége a rendelésnek, Horváth Kitti kilép a videókonferenciából, leteszi a fülhallgatót, kikapcsolja a laptopot. Elmeséli, hogy egykor belgyógyászként szerzett szakvizsgát, de dolgozott egy fővárosi kórház sürgősségi osztályán is.
„Huszonévesen nagyon szerettem a sürgősségit, most, 37 évesen, egy rendkívül eleven kislány mellett már nem hiányzik. A telemedicinális orvoslás jelenleg a legtökéletesebb munka a számomra” – mondja Horváth Kitti. Hozzáteszi, ez persze sokkal bonyolultabb dolog, számos felkavaró élményt élt át a telerendeléseken.
Akadt olyan páciensem, aki az első alkalommal elmondta a húszévnyi panaszát, mert soha nem ment el orvoshoz, bármi baja is akadt, mindent otthon próbált meggyógyítani, annyira rossz volt a tapasztalata az egészségüggyel. Másnak meg egyszerűen nem volt pénze buszjegyre, hogy bejusson egy vérvételre a városba. Volt olyan beteg, akit három év folyamatos vérzés után is csak a sokadik alkalommal tudtam meggyőzni, hogy elmenjen egy nőgyógyászhoz. Emlékszem egy nálam fiatalabb betegemre is, akinek tíz terhessége volt. Ebből nyolc gyermeke született, de egyik sem él vele. Olyanok a körülményei, hogy a gyámügy nem engedi. Miközben megpróbáltam feltérképezni a hátterét, végig pityergett. Mert ő úgy anya, hogy nem anya. Az ilyesmit nem lehet belesűríteni pár percbe egy háziorvosi praxisban.
Horváth Kitti innovatív orvosnak tartja magát, így amikor megkeresték a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól, örömmel csatlakozott. Két feladata is van: a telemedicinális orvoslás – ahogy a benne résztvevők emlegetik: a telerendelés – mellett az ellátásszervezés koordinációjáért is ő felel.
A telerendelésnek számos szakmai protokollja van. Orvosi rendelőre nincs szükség, csak egy telemedicinális munkaállomásra, amelynek azonban neutrálisnak kell lennie, így például egy nyilvános hely – egy presszó vagy egy kávézó – nem opció. Mivel a telemedicinális rendelésen maga az orvos is jól látszik, nem rendelhet köntösben vagy melegítőben – pont úgy kell kinéznie, mintha egy rendelőben személyesen találkozna a beteggel. Orvosi köpenyt ugyan nem kötelező felvenni, de Horváth Kitti például szeret abban dolgozni. „Nem magánemberekként beszélgetünk, a betegnek éreznie kell, hogy nem a chatpartnere vagyok, hanem én látom el őt orvosként” – magyarázza a doktornő. Hozzáteszi: mögötte a háttérben nem lehetnek poszterek, az asztalán pedig csak valamilyen semleges bögre vagy pohár állhat.
Egy éve tart a pilot program
A máltaiak sokáig nem foglalkoztak egészségügyi ellátással. A fő terepük a szociális szféra, ott számos szolgáltatást nyújtanak például időseknek, fogyatékossággal élőknek, hajléktalanoknak. Csakhogy a szociális ellátás egy komplex feladat, amibe legtöbbször oktatási és egészségügyi szolgáltatások is beletartoznak.
„Amikor a szociális munkánkban beleütközünk egy másik szakterületbe, elsőként az együttműködést forszírozzuk, ám, ha ezt hosszú időn át nem tudjuk hatékonyan megvalósítani, akkor megpróbáljuk saját magunk megoldani a problémákat” – magyarázza Győri-Dani Lajos, az MMSZ ügyvezető alelnöke. Ez történt az ország 300 legszegényebb településének felemelését célzó Felzárkózó települések programban is.
Még a Covid idején meg kellett tapasztalnunk a felzárkózó településeken, hogy a ránk bízott embereknek az egészségügyi alapellátása, de a szakorvosi ellátása is rendkívül megnehezedett. Ezért gondoltuk úgy, hogy muszáj kidolgoznunk alternatív megoldásokat, ennek részeként kezdtük el bevonni a munkánkba a műszaki fejlesztéseket és a telemedicinát. A telemedicinális pilot programot 2023 márciusában indítottuk el, és mára kiderült, hogy egyes társadalmi csoportok ellátására, bizonyos településtípusokra és meghatározott ellátási formákra kiválóan alkalmas. Igaz, nem csodamegoldás, vannak korlátai is
– mondja Győri-Dani Lajos.
Hogy hol vannak a határai, arról az orvosok tudják a legtöbbet. A hodászi rendelésen Varga Beáta elárulja, hogy a telemedicinás rendelésen kimarad az „első benyomás”, pedig egy rendelőben a „blikk-diagnózissal” indul az orvos munkája.
„Valójában már akkor elemzem a beteget, amikor belép az ajtón. Nézem a testtartását, a járását, a bőre és az arca színét, a haja és a szemöldöke sűrűségét. Ezek a mozzanatok itt kimaradnak, egy kamerán keresztül nem érzékelhetők. A szemkontaktus is meggyőzőbb lehet személyesen, mint ahogy egy kézmozdulattal is erőteljesebben ki tudom fejezni a támogatásomat a beteg felé. És persze kimarad a hasi tapintás is, ami pedig rengeteg információt ad az orvosnak” – mondja Varga doktornő.
Ezeket a szakorvosokat a telemedicinális rendelésen egy chatplatformon keresztül könnyen el lehet érni. „A háziorvosok ugyan elég magas szintű ismeretekkel rendelkeznek például az EKG-ról, így képesek eldönteni, hogy milyen esetekben kell azonnal mentőt hívni, ám van egy széles szürke zóna, amelynél jól jön egy kardiológus megerősítése. A vizsgálati adatok ismeretében a chatplatformon gyakorlatilag félórán belül válasz érkezik bármilyen kérdésre, miközben egy elektív kardiológiai vizsgálatra csak hosszú hónapok után kap időpontot egy beteg” – mondja Horváth Kitti, aki azt is elárulta, náluk nincs szakemberhiány, sőt, valójában túljelentkezés van a programra, így az ország legjobb specialistáival dolgozhatnak együtt.
De mit szólnak ehhez a háziorvosok?
Győri-Dani Lajos szerint még egyetlen településen sem fogadták őket ellenszenvvel a környéken praktizáló háziorvosok. Igaz, főleg olyan falvakba jut el a máltaiak rendelőbusza, ahol nincs helyben lakó háziorvos, valamelyik szomszédos faluba kell átjárni rendelésre.
A háromezer lakosú Hodász ebből a szempontból kivétel, itt mindig is volt helyben lakó háziorvos. Jelenleg Szabó Lajosé a feladat – ő most két faluban rendel, mivel naponta át kell járnia Nyírkátára is, összesen több mint ötezer ember ellátásáért felel. Szóval akad dolga épp elég, ráadásul néhány hónapja ő látja el a polgármesteri teendőket is, mivel a múlt év végén váratlanul elhunyt Hodász első embere, és így a helyi képviselőként is tevékenykedő Szabó doktorra szakadt – korelnökként – a falu irányítása.
Tele is van a háziorvosi rendelő, amikor előzetes bejelentés nélkül rányitunk. Szabó Lajos pár perc türelmet kér a várakozóktól, az irodájába invitál minket.
„A telemedicina? Nem látok benne semmiféle konkurenciát. Az első perctől kezdve együtt tudunk működni, és a máltaiaknak különösen azt a szolgáltatását tartom fontosnak, amikor az ultrahangos rendelőbuszuk érkezik a faluba. Vannak olyan ultrahangos vizsgálatok, amikre egyébként hónapokat kell várni, hogy bejussanak Mátészalkára, azt pedig errefelé nem engedhetik meg maguknak az emberek, hogy elmenjenek egy magánegészségügyi szolgáltatóhoz Nyíregyházára. De sokaknak még a vérvétel is megterhelő, ha a városba kell érte utazni” – mondja a hodászi háziorvos.
Szabó doktor 14 évvel ezelőtt költözött Hodászra, így aztán mindenkit jól ismer a faluban. Azt mondja, elég nehezen lehet rávenni az embereket, hogy rendszeresen eljárjanak hozzá. Ezen a téren éppen a helyi romákkal kevesebb a gond, a háziorvos azt mondja, sokan közülük háromhavonta járnak vérvételre, ultrahangra. Ennek főleg kulturális okai lehetnek, Szabó Lajos szerint a romák körében erősebb a halálfélelem. „Persze van egy másik réteg is, akik egyáltalán nem törődnek az egészségükkel, és azok sincsenek kevesen, akik egyszerűen nem tudják kiváltani a felírt gyógyszereiket. Még egy sima megfázásra is 10 ezer forint egy hatásos készítmény, erre sokaknak nem futja.”
A hodászi háziorvos elárulja, csak a következő testület felállásáig viszi a közügyeket, onnantól kiszáll a helyi politikából, még a képviselőséget is leteszi. Szabó Lajos rendet és fegyelmet tart a településen, az utódjának nem lesz könnyű ezt tovább vinni. „Kemény vagyok, összesen öt emberrel tegeződöm a faluban. Ha kiadom a feladatokat, mindenki igyekszik teljesíteni. Polgármesterként még kibírom ezt a pár hónapot, háziorvosként pedig addig szolgálok, ameddig a Jóisten engedi.”
„Én nem tudok csak úgy bemenni a városba”
Hodászon ezen a napon a telerendelést Varga Beáta vezeti, aki valójában a kecskeméti otthonában figyeli a műszereket, és irányítja Majoros János szakasszisztenst. Varga doktornő hosszú ideig háziorvosként dolgozott Kecskeméten, tavaly nyáron lépett be a máltaiak programjába, egy ideje pedig már teljes állásban ezt csinálja. Havonta 32 rendelést visz. Ezt kicsit sokalljuk, de elárulja, hogyha délelőtt és délután is rendel, akkor az két műszaknak számít.
„Az a legjobb ebben a munkában, hogy olyan embereken is tudok segíteni, akiknél valószínűleg csak sokkal később derült volna ki, hogy súlyos betegek. Az első rendeléseim egyikén sikerült kiszűrni egy leukémiás beteget, aki talán csak akkor jutott volna el orvosig, ha valahol összeesik és beviszik a sürgősségire” – meséli. Hozzáteszi, nagyon szereti, hogy a rendelőbusz tele van modern eszközökkel, korábban nem is álmodott arról, hogy ilyen színvonalú gépekkel dolgozhat majd. Meg az is fantasztikus szerinte a telemedicinás rendelésen, hogy nem hat-nyolc perc jut egy-egy betegre, hanem az első alkalommal közel egy óra, de a kontroll vizsgálatokon is legalább egy félóra.
Sándornak a felesége, Erzsébet is eljött a telemedicinás rendelésre. Amíg a férjét a buszon vizsgálták, tőle is megkérdeztük, tudja-e mi az a telemedicina. Még nem hallott róla. Nekik a gondozó (az önkormányzattól kijáró segítő) szólt, hogy van ez a lehetőség. Ő mondta, hogy a buszos rendelésen csinálnak EKG-t meg vérvételt is, és akkor nem kell emiatt bemenni Szalkára. Erzsébetnek sokféle panasza van, rengeteg gyógyszert szed a különböző bajaira. Most lesz 60 éves, dolgozni már régóta nem tud, leszázalékolták, évtizedek óta rokkantsági nyugdíjból él.
Van, amikor csak a felét váltom ki a gyógyszereknek, azt, amire van pénz. Ha minden gyógyszert megvennék, majdnem 40 ezer forint lenne, és ebben a kenőcs még nincs is benne Azt veszem meg, ami a fontosabb: a vérnyomásra, a trombózis ellen meg a fájdalomcsillapítót. Azt muszáj, sokszor fáj a fejem, szédülök is. Mennem kéne gerincműtétre is, sérvem van, régóta fenn vagyok a listán. Én nem tudok csak úgy bemenni a városba, nem tudok felszállni a buszra. Keserves egy élet ez, de élni kell. Fogynom kéne, tudom, de az nem olyan könnyű. Azt eszem, ami otthon van. Kenyér, liszt, krumpli. Így nehéz fogyni
– mondja Erzsébet.
Tudja-e már, mi az a telemedicina? – kérdezzük tőle mikor a vizsgálat után kiszáll a rendelőbuszból. „Azt még mindig nem tudom”, mondja. Elmagyarázzuk. „Ja, hogy ez az! Hát az nagyon jó volt. Olyan volt a doktornő, mintha itt lett volna a buszban. Mindent ő mondott, hogy mit csináljon az ápoló. Mintha itt lett volna velem szemben” – mondja Erzsébet.
Hálás, hogy nem kell bemennie vérvételre a városba. Kapott beutalót hasi ultrahangra, majd szólnak neki, ha legközelebb erre jár az ultrahangos rendelőbusz. Valószínűleg két hét múlva.
