Belföld

444: Simicska Lajos keresi a kapcsolatot Magyar Péterrel, de ő ezt cáfolja

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Azok után, hogy a Telexnek adott interjújában Magyar Péter azt mondta, bizonyos pártok megkeresték őt az elmúlt napokban, a 444 kérdést intézett a parlamenti ellenzék pártjaihoz, hogy kiderüljön, kik próbálták felvenni a kapcsolatot Varga Judit exférjével.

A DK nem válaszolt a lap kérdésére, a Jobbik viszont emlékeztetett, hogy a párt képviselője, Sas Zoltán a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökeként többször is találkozott Magyarral. Az MSZP, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd ellenben egyértelműsítette, hogy nem keresték a Diákhitel Központ egykori vezérigazgatóját. Nem úgy a Mi Hazánk képviselői, akik válaszukban azt írták:

Már az első pillanatban történt egy kísérlet a kapcsolatfelvételre, és örülnénk, ha sikerülne is a kapcsolatfelvétel. Rajtunk nem múlik.

A lap megkereste Magyar Pétert is, aki megismételte, hogy nem akar együttműködni a már meglévő ellenzéki pártokkal, a telexes interjúban viszont utalt arra, hogy mindenképp szükség lenne egy olyan friss erőre, ami képes kontrollálni a jelenlegi hatalmat. Erre rímelnek a lap értesülései, melyek azt állítják, hogy Magyar az elmúlt napokban azon dolgozott, hogy olyan embereket gyűjtsön maga köré, akik majd egy jövőbeli párt magját adhassák, és akár már az EP-választáson is megmérettetné magát. Közben a lap információi szerint

maga Simicska Lajos is próbálkozott felvenni a kapcsolatot Magyarral az elmúlt hetekben, igaz, Magyar ezt cáfolta.

Simicska korábban Orbán Viktor egyik leghűbb bizalmasa és gazdasági birodalmának feje volt, 2015-ben a G-napon viszont gyaníthatóan végérvényesen megromlott a viszony a felek között. Simicska a 2018-as választási kampány idején beállt a Jobbik mögé, miközben az akkor általa tulajdonolt Magyar Nemzetben sorra jöttek le a NER számára kínos ügyek, mint például Kósa Lajos és a csengeri örökösnő esete. Legyőzni ezzel együtt sem tudta Orbánt és a Fideszt, a választási vereség után szinte minden érdekeltségét eladta, majd kivonult a közéletből.

A G-napon, amikor Orbán „hátba támadta” Simicskát, lapunknak sikerült telefonon utolérnie az oligarchát, aki ekkor nevezte először gecinek Orbán Viktort.

Kapcsolódó
simicska (simicska)
Simicska Lajos: Kinyírnak, lelőnek, elüt egy autó
Villáminterjú a médiavezérrel. Ilyes mondatokkal: "Orbán Viktor áll a hátbatámadás mögött... Az Orbán Viktor is geci. Az is geci. Azt is leírhatja."

Ajánlott videó

Olvasói sztorik