Belföld

Magyar Péter: Méltatlanul alulértékelt Orbán Viktor feleségének szerepe

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A Schadl-Völner ügy egy jó példa arra, hogy hogyan működik a rendszer – mondta a Telexnek adott videóinterjújában Magyar Péter. Varga Judit volt férje ugyanakkor jelezte, hogy kicsit furcsának tartja, hogy két hete lépett ki a nyilvánosság elé, és most a magyar társadalom többsége tőle várja, hogy „atombombákat dobáljon vagy atomháborút vívjon a kormány ellen”.

Nem gondolom, hogy amíg ilyen ügyészség van, Polt Péterrel az élén, addig bármilyen atombombának jogi hatása lenne.

Magyar jelezte, hogy ha vannak információi, például a Völner-Schadl üggyel kapcsolatban, akkor azokat a nyomozó ügyészségnek kell átadnia, nem interjúkban elmondania, hogy erre mikor kerülhet sor, arról az ügyvédeivel egyeztet. Viszont úgy gondolja, hogy ez nem az ő feladata.

A beszélgetés során kiderült az is, hogy Rogán Antal volt az a miniszter, akivel 2020-ban a Karmelitában beszélt a válásáról. A beszélgetés szerinte barátian zajlott, nem volt benne semmi furcsa, arról volt szó, hogy „a kormány érdeke az, hogy ne legyen balhé, ha el kell válni, akkor barátian, gyorsan váljunk el”. Hozzátette, hogy „nyilván ilyenkor elhangzik, hogy tudunk-e valamiben segíteni, te jól képzett vagy, van egy szakmai életutat, ebbe beleillik ez meg ez, és felajánlottak lehetőségeket, én meg mondtam, hogy köszönöm, de nem kérem ezeket a lehetőségeket”.

Magyar a Partizánnak adott interjújában beszélt arról először, hogy a jelenlegi hatalom durva eszközökkel akarta megakadályozni 2020-ban, hogy feleségével elváljanak egymástól; illetve legalábbis érdemben befolyásolni akarták a válás körülményeit. „Behívtak a Karmelita kolostorba, és azt mondták, hogy ha ez és ez fog történni, akkor ezt és ezt választhatom.” Mivel Magyar az interjúban tett kijelentései szerint nem ment bele a felkínált opciókba, pár nappal később a Kehi be nem jelentett vizsgálatot tartott akkori munkahelyén, a Diákhitel Központban. Ennek részleteivel kapcsolatban most többek közt azt mondta:

nem volt olyan vicces a szituáció, mert az hagyján, hogy megjelent három nyomozó vagy vizsgáló, de amikor megkérdeztem, hogy mi történik, ha én ehhez nem járulok hozzá, nem adom át a gépemen, amin egyébként a válásommal kapcsolatos dokumentumok is vannak, (…), akkor lemutattak a földszintre, ahol az utcán állt egy rendőrautó, és azt mondták, hogy akkor rendőri segítséget kérnek.

Amikor rendezték a kapcsolatukat volt feleségével, ez az eljárás megszűnt, szögezte le. Arra a kérdésre, hogy egyébként Rogán Antalnak milyen a megítélése, Magyar azt mondta, szerinte a felső körökben pozitív, de vannak, akik tartanak, félnek tőle. Ő nem haragszik Rogánra, az egész szituáció nem sértettségből fakad, fogalmazott.

Nekem körülbelül annyi megtakarításom van huszon-x év munka után, amennyi adósságom, én nem váltam milliárdossá és a volt feleségem sem, ezzel kevesen vagyunk így a Fidesz vezetésében és a kormányzaton belül

– szögezte le Magyar. Szerinte Rogán Antalnak van „speciális tudása” nagyjából mindenkiről, de ettől függetlenül „mindenki lecserélhető vagy megkérhető, hogy önként távozzon”. De arra nem lát esélyt, hogy ebből a mostani struktúrából kivegyék Rogánt.

Varga Judit volt férje kitért arra is, hogy sok olyan vacsorán, rendezvényen vett részt, ahol csak és kizárólag a gazdasági vezetők voltak jelen,

ott ült az asztalnál több ezer milliárd forint, néha ott ült a miniszterelnök, sokszor ott ült a veje, és nyilván ilyenkor nem az ország megmentéséről, az egészségügy rendbetételéről vagy az oktatás megreformálásáról van szó, hanem arról, hogy kinek mit kellene átvenni, milyen focicsapatot kellene támogatni, milyen beruházásba lehetne beszállni, milyen konstrukcióban, ki vásárolja meg a repülőteret.

Ezek helyszíne volt balatoni helyszín, magánház, budapesti villa, vannak rendszeres helyszínek, de ezek baráti összejövetelek, amiken Magyar szerint olyan szereplők is ott vannak, „akikről azt hinnéd, hogy a politikai paletta másik oldalán állnak”. Nincs napirend, csak egy meghívó van, majd egy kötetlen beszélgetés folyik.

A miniszterelnököt nem hallotta konkrét üzletről beszélni, ő inkább az ország általános állapotáról tett kijelentéseket. „Emlékszem, hogy amikor az EU-s pénzek nagyon meleg pitének tűntek, hogy jönnek vagy sem, (…) akkor viccesen megjegyezte, hogy ha ő lenne Brüsszel, biztos, hogy egy fillért sem adna, csak kérdés, hogy ők lesznek-e ehhez elég bátrak”.

Orbán Viktor családját nagyon jól felépített politikai részvénytársaságnak nevezte, amelyben vannak politikai és gazdasági szereplők, és vannak részvények. Magyar beszélt a miniszterelnök másik vejéről, Szokira Tamásról is, akinek szerinte a „a baráti sajtó igazgatásában” van szerepe. A családi szálak kapcsán Orbán feleségével, Lévai Anikóval kapcsolatban úgy vélekedett:

szerintem méltatlanul alulértékelt az ő szerepe.

Itt nem negatív, hanem pozitív szerepre gondol, tette hozzá, „azt gondolom, hogy ha nincs is formális hatalma, nagyon nagy ráhatása van a párton belüli ügyekre, és néhány dolognak az ellenőrzésére”

Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket, képviselőket bizonyos dolgokért számon kért, bizonyos dolgokban beszámoltatott, és olyanokat meg hallottam, hogy bizonyos személyi döntésekben neki is nagyon nagy szerepe van.

A „nemzeti tőkésosztály” tagjaival, akik között Tiborcz Istvánt, Mészáros Lőrincet, Jellinek Dánielt és Hernádi Zsoltot említette, kapcsolatban arról számolt be, hogy olyanokat látott, hogy „bizonyos szereplők ezek közül kvázi berendelnek magukhoz minisztereket, és egyeztetnek napi szinten, hogy akkor ez és ez hogy legyen, ami nem jó és nem normális”. Magyar azt mondta, ha kell, ebbe Orbán bele tud avatkozni,

ha tudomására hozzák, vagy ha két oligarcha összeveszik, és sértik egymás érdekeit, akkor nyilván egy idő után ő fog ebben dönteni, hogy ki megy bizonyos bizniszekbe, meg ki nem megy bizonyos bizniszekbe. Bár tudom, hogy pénzügyekkel egyébként nem foglalkozik, én mégis voltam ilyeneknek tanúja, amikor közbe kellett avatkozni, mert szembementek egymással a fiúk.

Nagyon sokan győzködik, hogy belépjen a politikai színtérbe, de úgy véli, hogy olyan támadáscunaminak nézne elébe, amilyen még nem volt a magyar politika történetében.

Volt felesége lemondásával kapcsolatban arról számolt be, hogy erről és a szakmai munkájáról sem beszéltek az elmúlt hetekben, de információi szerint a volt felesége a lemondása előtti péntek este vagy szombat reggel kapott egy telefont, hogy le kellene mondania, Magyar szerint „egy olyan ügy miatt, amihez nem sok köze volt”.

Magyar elmesélte azt is, hogy állítása szerint Varga az alaptörvény-módosítással kapcsolatban azt mondta Orbánnak egy kormányülésen, hogy egy előterjesztéssel nemcsak szakmai, de erkölcsi problémái is vannak.

Erre megfagyott a levegő, és a miniszterelnök annyit mondott, hogy önt nem azért tartjuk itt, hogy erkölcsi kifogásai legyenek.

A beszélgetés végén leszögezte, hogy a kegyelmi botrányt kirobbantásához nem volt köze, a döntést leleplező ügyvédet egyébként nem ismeri, de szerinte könnyen összerakható, ki ő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik