Belföld

Köz nélküli közmeghallgatást írt ki a CATL ügyében a debreceni önkormányzat

FAcebook
FAcebook

Megjelent Debrecen önkormányzati honlapján a hirdetmény, amelyben a városvezetés közli, március 4-én reggel 8 és este 20 óra között tartják a kínai CATL vállalat debreceni akkumulátorgyárának katasztrófavédelmi közmeghallgatását. Az eseményen azonban fizikailag senki sem vehet részt, „honlapon való közzététel útján” fogják azt megrendezni – írta a Debreciner.

A Papp László fideszes polgármester által vezetett önkormányzat közleménye szerint a lakosok a „közmeghallgatás” ideje alatt a városházának küldött e-mailben és Ügyfélkapun keresztül tehetnek fel kérdéseket, valamint jelezhetik észrevételeiket.

A debreceni CATL-beruházásnak nincsen érvényes katasztrófavédelmi engedélye. Az újabb közmeghallgatásra azért van szükség, mert a Kúria november 29-én a nyilvánosságra vonatkozó szabályok megsértése miatt megsemmisítette a korábban kiadott engedélyt, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt. A CATL előbb kérte ennek az új, de az eredeti kérelem alapján indított eljárásnak a leállítását, majd új kérelmet adott be, vélhetően azért, mert így vált megúszhatóvá a nyilvános meghallgatás.

A lakosok kizárására egy tavaly áprilisi kormányrendelet ad lehetőséget, amely az Ukrajnában zajló háború ürügyén megengedi az önkormányzatoknak és a hatóságoknak, hogy a közmeghallgatásokat az érintettek személyes jelenléte nélkül, online tartsák meg.

A nyilvános közmeghallgatás megtartását nyilván azért próbálja elkerülni az önkormányzat és a cég is, mert tavaly gyakorlatilag lincshangulat alakult ki a zsúfolásig megtelt rendezvényteremben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik