Belföld

Kétszer is kiraboltak egy fiút az Örsnél, a 97E buszon ülők csak nézték – videóval

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Előbb a buszon, majd arról leszállva az Örsön rabolt ki egy fiút egy háromfős banda. Előbbit több utas is látta a 97E buszon ülők közül, de senki sem segített a kiskorúnak. A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség fegyházba küldené a három támadót.

Bagoly Bettina a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt monda, hogy a vádlottak közül csak egy ismerte a bűnösségét, a két másik pedig tagad.

A vádirat szerint a három férfi tavaly augusztus 7-én, délután szállt fel az Örsre tartó 97E autóbuszra. A jármű hátsó részében felfigyeltek az egyedül utazó fiúra, majd leültek köré.. Egyikük megszólította, és közben ölelgette a fiatalt, aki ezt megelégelve felállt és a busz ajtajához ment.

Az előbbi férfi azonban utána ment, majd közel hajolt hozzá, és közölte, hogy a társai le akarják ütni, s el akarják venni a cuccait, de ha ad egy ezrest, akkor megvédi. A tini megijedt, és félelmében átadta a pénzt. A férfi azonban egy újabb ezrest kért, amit a kiskorú a fenyegetés hatására szintén átadott, majd próbált eltávolodni. A fenyegető követte, és további ötezer forintot kért, de a fú ezt már megtagadta.

A fiatal az Örs vezér terénél leszállt a buszról, a trió azonban követte őt. Amikor utolérték, közrefogták, az egyik elkövető benyúlt a benyúlt zsebébe és fülhallgató tokot, cigarettát és készpénzt vett ki, miközben egyik társa a tini másik zsebében kutatott értékek után. A rablást követően az elkövetők elfutottak a helyszínről. Az ügyészség fegyházbüntetést kért a csoportosan elkövetett rablással vádolt férfiakra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik