Belföld

Orbán Viktor alkotmánymódosítást nyújtott be Novák Katalin kegyelmi döntése után

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem. Ez a személyes meggyőződésem

mondta Facebookon közzétett videójában Orbán Viktor.

Novák Katalin az áprilisi pápalátogatás alkalmával kegyelmet adott K. Endrének. A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének tudomása volt arról, hogy az intézmény akkori igazgatója több gyereket is molesztált. K. Endre előre megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni a gyerekkel. A korábbi igazgatóhelyettest végül 3 év 4 hónap börtönre ítélték, az államfő közbenjárására viszont kegyelmet kapott. A múlt héten ismertté vált döntés miatt egyre szélesebb a felháborodás.

A miniszterelnök az üggyel kapcsolatban elmondta: „kialakult egy vita” az elnök kegyelmi jogköréről, de szerinte „itt nem jogászkodni kell, hanem tiszta helyzetet teremteni egy világos és egyértelmű döntéssel”.

Nekem is van öt gyermekem és hat unokám. Ha valakik hozzányúlnának, akkor az első gondolatom, hogy félbe kell őket hasítani, vagy miszlikbe kell vágni

– mondta Orbán, majd közölte, hogy

a kormány nevében benyújtott egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné tenné, hogy kiskorú gyerekek ellenében elkövetett bűncselekmények esetén az elkövető kegyelmet kapjon.

Az ellenzéki pártok már korábban bejelentették, hogy több, a pedofíliával kapcsolatos törvényt is módosítanának Novák kegyelmi döntése miatt. Orbán alkotmánymódosítása Dúró Dórának, a Mi Hazánk alelnökének a törvényjavaslatához hasonlít a leginkább, amely a 18. évüket még be nem töltött sértettek terhére elkövetett bűncselekményeknél zárná ki a köztársasági elnök egyéni kegyelmezési jogát.

Ideje rendezni ezt a kérdést

– zárta sorait Orbán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik