Cikkünk frissül!
Portik 20 év, míg Gyárfás a büntetés négyötöde után bocsátható szabadlábra feltételesen a leghamarabb.
Gyárfást különösebben nem hozta lázba a bíróság indoklása, amelynek során a tanácselnök részletesen ismertette az eljárás során keletkezett bizonyítékokat és a szakértők által elvégett vizsgálatokat. Nyugodtan olvasgatta mobilján a híreket, és levelezett valakivel.
A bíró elmondta, hogy mivel mindkét vádlott tagadta a bűnösségét, kulcsfontosságú volt a tanúk vallomása és szavahihetősége. Kiemelte, hogy Gyárfás csak elvileg vállalta a poligráfos vizsgálatot, és ahhoz kötötte, hogy megismerhesse a neki szánt kérdéseket. Mint mondta, Gyárfás ezzel szándékosan kerülte el a poligráfos vizsgálatot, mert tisztában volt azzal, hogy annak eredménye kedvezőtlen lesz a számára. Kitért arra is, hogy Portik minden vallomásában tagadta a bűnösségét, egy alkalommal pedig azt mondta, csak akkor hajlandó beismerő vallomást tenni, ha mértékes büntetést indítványoznak vele szemben, illetve ígéretet tesz a bíró arra, hogy nem ítéli életfogytiglanra.
Póta Péter bíró az ítélet indoklásában azt mondta, hogyha Gyárfás ártatlan lenne, akkor kihasználta volna a kapcsolatait, és a sajtóhoz fordult volna. Elmondása szerint Gyárfás szándékosan elhallgatta a Portikhoz fűződő viszonyát, holott függőségi viszony volt közöttük. Ha Gyárfás valóban ártatlan lenne, akkor nem terelt volna folyamatosan, és adott volna kitérő válaszokat akkor, amikor Portik a hangfelvételeken többször is Fenyő János megölésére és a közvetítőként elvégzett munkájára utalt, hanem tiltakoznia, tagadnia kellett volna – tette hozzá.
és tudni akarta, hogy a férfi tervez-e valamit. Kiemelte még, hogy Portik és Gyárfás többször is mutogatással kommunikált.
A bíró elmondta, hogy
A bíró az indoklása során kitért arra is, hogy Horn Gyula miniszterelnök próbálta kibékíteni a feleket, de Fenyő csak látszólag ment bele ebbe, és tovább folytatta az áskálódást, hogy kiszorítsa Gyárfást a médiapiacról.
Póta a büntetés jogi minősítésére kitérve elmondta: bizonyítékok támasztják alá, hogy Portik ötlete volt megöletni Fenyőt, és ebbe egyezett bele testbeszédével Gyárfás. Mivel Portiknak amúgy is szándékában volt elkövetni a bűncselekményt, Gyárfás e magatartásával nem felbujtóként előre kitervelt emberölésben, hanem bűnsegédként elkövetett emberölésben bűnös.
A bíróság súlyosító körülményként értékelte a bűncselekmény leszámolás jellegét mindkét vádlott esetében. Enyhítő körülményként értékelte az időmúlást és Gyárfásnál a büntetlen előéletét.
Az ügyész Gyárfás esetében súlyosabb minősítéséért és a büntetés felemeléséért fellebbezett. Portik esetében pedig a feltételes szabadlábra helyezés kizárása érdekében.
Az ügyész ezt követően a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kérte a vádlott letartóztatását.
Vádlottként se szöktem meg, és most sem áll szándékomban. Tisztelettel kérem a bíróságot, hogy ha úgy dönt, akkor a legenyhébb kényszerintézkedést szabja ki velem szemben
– mondta Gyárfás Tamás. A védője is arról beszélt, hogy ügyfele hat év alatt egyszer sem vonta ki magát az eljárás alól, és mindig a hatóság rendelkezésére állt.
Az ügyész fellebbezett a végzés ellen.
A csütörtöki tárgyalást komoly biztonsági intézkedések előzték meg, miután Portik fia kávét öntött Póta Péter bíró arcába a másfél héttel ezelőtti tárgyaláson. A hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsított férfi tagadta, hogy szándékosan öntötte le a bírót, de így sem kerülhette el a letartóztatást.
Mivel parázs hangulatúnak ígérkezett az ítélethirdetés, ezért több tucatnyi terrorelhárító, civil ruhás rendőr, illetve bírósági biztonsági ember felügyelte a beléptetést és a rendet a bíróság épültében. A bírósági dolgozók kivételesen nem a főbejáraton, hanem az arrébb lévő oldalsó ajtón léphettek be a Markó utcai épületbe.
Póta Péter bírót egy sötétített ablakos fekete Mercedes kisbusszal hozták reggel negyed nyolckor a bíróságra a civil ruhás rendőrök, akik gyakorlatilag védőgyűrűt alkottak körülötte, hogy ne érhesse újabb incidens. „Legutóbb 2022 márciusában, Budaházy György ítéletekor volt ilyen fokú készültség” – mondta egy bírósági dolgozó.
Az ötösével beengedett újságírók és a hallgatóság tagjai is külön lépcsőn közelíthették meg a második emeleti tárgyalót. Itt előbb egy robbanóanyagot kereső kutyával átvizsgálták a csomagjaikat, aztán egy újabb fémdetektoros kapun kellett átmenniük a tárgyalóba lépés előtt.
Eredetileg tavaly novemberben hirdettek volna ítéletet az ügyben, de Portik Tamás megvált az ügyvédjétől a perbeszéde előtt, az új, kirendelt védő pedig több hónapnyi felkészülési időt kért a bíróságtól, hogy érdemben elkészíthesse a perbeszédét.
Portik néhány héttel ezelőtt ettől az ügyvédjétől is megvált, hogy aztán egy korábbival, Vincze Tamással folytatódjon az eljárás. A múlt keddi tárgyalás elején azonban mind a ketten jelezték, hogy nem akarnak együttműködni a továbbiakban. Ezt azonban nem hagyta jóvá a bíróság, mert Portik módszeresen húzta az időt azzal, hogy hét ügyvédet is elfogyasztott a peres eljárás során.
A nyomozás évekig nem vezetett eredményre, ezért 2002-ben lezárták, majd három évvel később nyitották újra, miután nyilvánosságra került Fenyő pszichológusának az egy évvel korábban filmre vett vallomása. Az időközben elhunyt Perczel Tamás azt mondta, hogy Gyárfás az ellensége volt a páciensének, akivel „halálos, vérre menő küzdelmet” folytattak a Nap-kelte című televíziós műsor jogain.
Rohácot 2011-ben gyanúsították meg a gyilkossággal, miután egy helyszínen talált sapkán megtalálták a DNS-ét. A szlovák férfi 2017-ben életfogytiglani büntetést kapott a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt.
Gyárfás a hangfelvételek előkerülése után azt mondta, hogy a megmentését jelentik majd ezek, mert soha nem követte el azt, amit róla állítanak. Portik a bíróságon azt állította, hogy Gyárfás valójában nem bízta meg semmivel, csak tőrbe akarták csalni.
A vádhatóság szerint Gyárfás először Tasnádi Pétert bízta meg Fenyő megölésével. Tasnádi ugyan át is vett egy nagyobb összeget ezért, de a merényletet nem szervezte meg. A vád szerint Gyárfás ezután Portikra bízta Fenyő megölését, aki meg is szervezte a gyilkosságot, és a szlovák bérgyilkost, Rohácot bízta meg ezzel.
Portik az utolsó szó jogán is tagadta a bűnösségét, és a rendőrséget tette felelőssé a történtekért. Szerinte manipulálták a nyomozást. Állítása szerint a rendőrök tudták, hogy meg akarják ölni Fenyőt, de mégsem szóltak erről a milliárdos vállalkozónak. Portik szerint a tanúként meghallgatott R. László volt az, aki lelövette Fenyőt, és nem Rohác, hanem az albán maffia követte el a merényletet.
Gyárfás is végig tagadta, hogy köze lenne Fenyő megöléséhez. Az utolsó szó jogán azt mondta, úgy érzi, tételesen sikerült megcáfolnia az ellene felhozott vádakat. Úgy fogalmazott, hogy nincs tudomása arról, hogy Fenyő János megölésére megbízást adott-e valaki, és egykori riválisának halála az ő életét is tönkretette.
Gyárfás fehér ingben és fekete öltönyben érkezett a tárgyalóterembe, míg a szürke rabruhában érkező Portikot TEK-esek kísérték be. Portik azzal kezdte, hogy odaszólt Póta Péternek: „Előre meg van írva az ítélet!” A bíró elmondta, hogy Portik újabb kizárási indítvánnyal élt vele szemben, mert szerinte elfogult. Póta azonban leszögezte, hogy nem az.
Gyárfást bűnsegédként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a bíróság, ezért hét év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. Portik életfogytiglant kapott felbujtóként elkövetett emberölés miatt azzal, hogy húsz év múlva bocsátható szabadlábra a leghamarabb.
Az ítélethirdetés pillanatai az ATV videóján megnézhetők.