Belföld

Módszeresen pusztította a fokozottan védett szürke farkasokat három borsodi vadász – videó

police.hu
police.hu

Módszeresen pusztította a fokozottan védett szürke farkasokat három borsodi vadász. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly ősszel indított nyomozást miután felmerült a gyanú, hogy szürke farkasokat pusztítanak.

A nyomozás előrehaladtával kiderült, hogy az elkövetők a vadállomány megtartása érdekében évek óta rendszeresen, illegálisan lövik ki a fokozottan védett szürke farkasokat, az állatok természetvédelmi értéke egyedenként 250 ezer forint.

A rendőrség közleményében azt írta, hogy a gyanú szerint egy 33 és egy 49 éves putnoki, valamint egy 43 éves edelényi vadász gyanúsítható a természetkárosítással. A nyomozás arra is rámutatott, hogy a három férfi tisztában volt azzal, hogy a védett ragadozók pusztítása tiltott, hiszen mindannyian évek óta vadásznak, s különböző vadásztársaságok tagjai.

Az eljárás azonban nemcsak a védett állatok pusztításának körülményeire, hanem a megölt állatokból származó maradványok, tárgyak megszerzésének, valamint birtoklásának vizsgálatára is kiterjed, mivel ily módon is megvalósítható a természetkárosítás bűncselekménye.

police.hu

Az NNI január 24-ére összehangolt akciót szervezett a három férfi elfogására, valamint a hozzájuk köthető ingatlanokban a kutatásokra, melyekben részt vett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is, mivel az ügyben érintetteknek engedéllyel tartott vadászfegyvereik voltak.

police.hu

A Putnokon, Felsőnyárádon és Edelényben tartott kutatások során a nyomozók számos, a gyanút megerősítő tárgyi bizonyítékot találtak, köztük elejtett farkasok koponyáját, fogazatát, valamint elpusztított állatokat tartalmazó elektronikus adatokat. Ezeket, valamint mindhárom férfi engedéllyel tartott vadászfegyvereit és lőszereit is lefoglalták. Az elejtett állatok tetemeit szakértő vizsgálja.

A három borsodi férfit  gyanúsítottként hallgatták ki. Jelenleg mindegyikük szabadlábon védekezik. A nyomozás tovább folytatódik, és nem kizárt további személyek büntetőjogi felelősségre vonása sem. Így a gyanúsítotti kör a jövőben bővülhet.

Kapcsolódó
Az egyik őrizetbe vett vadász 9 éves kisfia lőtte le a jeladós svájci farkast
Megtagadta a vallomást a két vadász és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik