Belföld

Döntött a Kúria: a Ryanairnek nem kell kifizetnie a 300 milliós bírságot

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Fővárosi Törvényszék jogosan semmisítette meg Ryanair légitársaságra még 2022 augusztusában kiszabott, 736 ezer eurós (mintegy 300 millió forintos) bírságot – szúrta ki a Telex a Kúria erről szóló döntését. Ez azt jelenti, hogy a légitársaság véglegesen megnyerte a Fogyasztóvédelmi Hivatal ellen indított perét.

Az ügy 2022-re nyúlik vissza, amikor a kormány bevezette az „extraprofitadót”, amit a Ryanair egyenesen rablásnak nevezett annak fényében, hogy ekkor a légitársaságok a koronavírus járvány miatt veszteségesen működtek. A 300 millió forintos büntetést a fogyasztóvédelmi hatóság azután szabta ki, hogy a Ryanair deklarálta: 2022 júliusától az utasonként 10 eurós különadót átterheli az utasokra.

A légitársaság pert indított, és a Fővárosi Törvényszék 2023 nyarán jogerősen megsemmisítette a fogyasztóvédelmi bírságról szóló határozatot. Szabó József törvényszéki szóvivő akkor azt mondta, az ítélet indoklásában két fontos elem szerepel.

  • Az egyik az, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során bizonyos szabályokat nem tartottak be. Ez azonban nem lett volna önmagában elég a határozat megsemmisítéséhez.
  • Ennél lényegibb kérdés volt, hogy a kormányhivatal a bírság kiszabását azzal indokolta: a Ryanair nem jogosult a légi utazásokra terhelt adó továbbítására, mert annak alanya a rendelet szerint nem a légitársaság, hanem a földi kiszolgálást végző cég.

A bíróság ezzel szemben ítéletében azt állapította meg, hogy a légitársaság az adó alanya, ezért joggal közölhette ezt utasaival, vagyis – a fogyasztóvédelmi hatóság határozatával szemben – nem tévesztette meg őket. A törvényszék jogerős verdiktjével szemben a Fogyasztóvédelmi Hivatal felülvizsgálati eljárással fordult a Kúriához.

Ezt a kérelmet utasította most el a Kúria, így biztossá vált, hogy a 300 milliós bírságot a légitársaságnak nem kell kifizetnie. A Telex cikke emlékeztet: bár az „extraprofitadót” a kormány azóta „környezetvédelmi adóvá” alakította, a Ryanair az utasadó árát megtartotta a jegyei árában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik