Belföld

Lázár: Azért hülyék nem vagyunk, nem célunk, hogy túltámogassuk a fővárost

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Személyes okok miatt döntött úgy, hogy 2026-ban már nem kíván indulni az egyéni országgyűlési választókerületében – mondta Lázár János a vásárhelyi Rádió7 Közös nevező című műsorának adott interjújában. A Telex összefoglalója szerint az építési és közlekedési miniszter személyes okként említette, hogy 49 éves lesz, így „az orvostudomány jelenlegi állása szerint” leélte élete első felét, és „összegezni” szeretne a hátralévő időben. Hozzátette: minden választást megnyert eddig, amikor felkerült a neve a szavazólapra.

Lázár nem szeretne már részt venni „a helyi iszapbirkózásokban”, nem szeretne helyi ügyekkel foglalkozni többet és nem akarja, hogy a helyi lökdösődésben felőrölni fölös energiáit. „Vannak ilyen tervek is, de vannak más tervek is” – válaszolta arra, hogy marad-e a politikában. Lázár elmondta azt is, hogy polgármesterként sem kíván elindulni Hódmezővásárhelyen.

A tarifareformmal kapcsolatban Lázár megemlítette, hogy az ország- és vármegyebérleten kívül minden bérlet megszűnik, és szinte minden kedvezményt egyszerűsítenek és összevonnak. Preferálják, hogy a buszokon is kártyával fizessen mindenki, a menetrendet is szeretnék egyszerűsíteni és javítani. Lázár szerint „nem korrekt és nem fair” az elszámolási rendszer a főváros és az állami közlekedési cégek között.

Aki tömegközlekedéssel utazik vidéken, az többet fizet, drágábban kapja a szolgáltatást, mint aki Budapesten

– állítja továbbra is Lázár. A miniszter rövid időn belül találkozik a főpolgármesterrel, céljuk a megállapodás. A kormány nem akarja szívatni a fővárosiakat, de „azért hülyék nem vagyunk”, így nem céljuk, hogy „túltámogassák” a fővárost.

A bértárgyalásokról a miniszter azt mondta, korrekt partnernek tekinti a szakszervezeteket, még azokat is, akik „hőbörögnek, uszítanak és lázítanak”, szerinte ez belefér az együttműködésbe. Viszont kijelentette, hogy „semmiféle sztrájkkövetelésnek nem tud engedni”, mert a minisztérium pénzből gazdálkodik, és nem tud többet adni, mert a „nincsből nem tudok adni. (…) Csak a vanból tudok adni, de azt először elő kell állítani.” Lázár úgy véli, a 70 ezres béremelés a MÁV-dolgozóknak nem kevés az ország más munkavállalóinak bérhelyzetéhez viszonyítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik