Már az előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott a Tatabányai Járásbíróság annak a szexuális visszaéléssel vádolt férfinak az ügyében, aki befogadott az otthonába, majd teherbe ejtett egy szökésben lévő 13 éves lányt.
Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az elkövető beismerte a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen, de nem adott magyarázatot a tettére.
A szexuális cselekmények következtében a 13 éves lány teherbe esett. A gyermek végül nem született meg, mert megszakították a terhességét a kiskorú lánynak. A vádhatóság szerint a férfi tudta, hogy a lány még nem volt 14 éves a cselekmény elkövetésekor.
Az ügyész tájékoztatása szerint 2 év 3 hónap börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra ítélték szexuális visszaélés miatt az elkövetőt azzal, hogy végleg eltiltották minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amely során 18 év alatti személlyel foglalkozhatna. Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az jogerős.