Belföld

Gulyás: Még nem érkezett meg az aláírás a pedagógusok 32 százalékos béremeléséhez

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Egy az EU által előidézett lehetetlen helyzet tisztességes és átmeneti megoldásához való hozzájárulás volt – mondta Gulyás Gergely az atv.hu-nak adott interjújában azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor kiment a teremből, amikor a többi miniszterelnök megszavazta Ukrajna uniós csatlakozásának megkezdését az Európai Tanácsban.

Azzal kapcsolatban, hogy a magyar miniszterelnök miért nem akadályozta meg a döntést, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: „több tucat olyan pontja lesz még a tárgyalásoknak, ahol teljes egyhangúságra van szükség, és a végén még a magyar parlamentnek is a hozzájárulását kell adni a bővítéshez”.

Gulyás szerint egyébként „aligha lehetett jobb döntést hozni” annál, mint amit Orbán tett, majd hozzátette:

Utólag értékelve, megismerve a részleteket, sőt most már a magyar és európai közvélemény széttartó megnyilvánulásait is, meggyőződésem, hogy a miniszterelnök helyes döntést hozott.

A miniszter úgy véli: nem a miniszterelnök kivonulása, hanem a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szóló döntés volt szimbolikus. Arra a kérdésre, hogy február 1-én a rendkívüli EU-csúcson a miniszterelnök „iszik egy újabb kávét, ha esetleg Emmanuel Macron francia elnök megkéri”, azt felelte: „nem törekszünk erre, de ez megjósolhatatlan”.

Ha ismerjük a végeredményt, akkor nincs értelme tárgyalni. Egyelőre arról tárgyalunk az állam- és kormányfőkkel, hogy van-e olyan megoldás, ami mindenki számára elfogadható. A lojális együttműködésből is ez következik, és Magyarország mindig minden ügyhöz így állt hozzá. Hogy találunk-e ilyet vagy sem, majd meglátjuk.

A pedagógusoknak beígért, átlagosan 32,2 százalékos béremeléssel kapcsolatban Gulyás jelezte, hogy még egy technikai jóváhagyásra van szükség az Európai Bizottságtól, amit szóban többszörösen megígértek.

Ez egy jogi garancia, a nekünk adott tájékoztatás szerint a papír el is készült, csak Brüsszelben ilyenkor mindenki szabadságon van, ezért még nem volt, aki aláírja. Ha ezt megkapjuk, akkor januártól a pedagógusok nem 10, hanem átlagosan 32,2 százalékos béremelést kapnak

– jelezte. A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány és a Belügyminisztérium mindent megtesz azért, hogy a 32,2 százalékos pedagógus béremelés megvalósuljon 2024 január elsejével. Viszont habár az Európai Bizottság megígérte, hogy a jogi garanciát jelentő jóváhagyást elküldi a magyar kormánynak, ez még nem történt meg. És ahhoz, hogy ne a 10 százalékos, hanem a 32,2 százalékos béremelés valósuljon meg, erre a hivatalos bizottsági visszaigazolásra feltétlenül szükség van.

Gulyás igennel felelt arra a kérdésre, hogy legyőzhetőnek tartja-e Karácsony Gergelyt a jövő évi önkormányzati választáson, hiszen mint mondta, „a Fidesz nemcsak az ország, de Budapest legerősebb pártja is”. A Fidesz legkésőbb márciusig megnevezi majd a főpolgármester-jelöltjét, „megfelelő embert a megfelelő időben”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik