Nagyvilág europoli

Orbán kiment a teremből, a többi miniszterelnök pedig megszavazta Ukrajna uniós csatlakozásának megkezdését

JONAS ROOSENS / ANP MAG / ANP via AFP
JONAS ROOSENS / ANP MAG / ANP via AFP

Az Európai Tanács úgy döntött, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával – jelentette be az X-en Charles Michel, az ET elnöke.

Hozzátette azt is, hogy Georgia (Grúzia) megkapja a tagjelölti státuszt. A bejegyzésből kiderül az is, hogy amint Bosznia-Hercegovina eléri a tagsági kritériumok szükséges mértékét, vele is megkezdik a tárgyalásokat. Az Európai Tanács egyben felkérte a Bizottságot, hogy márciusig készítsen jelentést a döntés meghozatala érdekében.

Michel szerint ezek a fejlemények a remény egyértelmű jelei „népük és kontinensünk számára”.

Az Európai Tanács egyik tisztségviselője megerősítette a 24.hu-nak, hogy a csatlakozásról szóló döntés ellen egyetlen tagállam sem tiltakozott.

Orbán Viktor kiment a teremből a szavazás alatt, így egyhangúan el tudták fogadni a javaslatot. Ez a konstruktív távolmaradás, az eszközzel már korábban is éltünk.

Ennek az ad különös érdekességet, hogy a magyar miniszterelnök szerda reggel még a magyar parlamentben szólalt fel az ukrán csatlakozás ellen, és a parlament el is fogadott egy határozati javaslatot, amelyben a kormányt a csatlakozás megkezdésének ellenzésére kéri.

A döntés után nem sokkal kikerült egy videó Orbán Viktor Facebook-oldalára, amelyben elmondta, hogy továbbra sem támogatja a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával, de mivel 26 másik ország ragaszkodott ahhoz, hogy ez a döntés megszülessen, ezért

Magyarország úgy döntött, hogyha 26-an így döntenek, menjenek a maguk útján. Magyarország ebben nem kíván osztozni, ezért Magyarország a mai napon ettől a döntéstől távol maradt.

Az ügy hátteréről itt írtunk részletesebben.

A döntésre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en úgy reagált:

Ez Ukrajna győzelme. Győzelem egész Európa számára. Győzelem, amely motivál, inspirál és megerősít.

„A történelem a szemünk láttára íródik” – írta az X-en Denisz Smihal. Az ukrán miniszterelnök úgy vélte, hogy az Európai Unió ezzel a döntéssel elismerte Ukrajnának az elmúlt években végrehajtott reformjait és az Európai Bizottság összes ajánlásának végrehajtását. „Nehéz út áll előttünk. Készek vagyunk a lehető leggyorsabban nekivágni. Ukrajna az EU tagja lesz!” – jelentette ki Smihal.

Moldova ma új fejezetet kezd, mivel az EU zöld utat adott a csatlakozási tárgyalásoknak. Ma érezzük Európa meleg ölelését. Köszönjük a támogatást és az utunkba vetett hitet,

nyilatkozta a fejleményekkel kapcsolatban Maia Sandu, Moldova köztársasági elnöke. Hozzátette, országa elkötelezett a kemény munka mellett, amely szükséges az EU-taggá váláshoz, de Moldova készen áll a kihívásra.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint a csütörtöki döntések stratégiai jelentőségűek és hozzátette: „Büszkék vagyunk rá, hogy beváltottuk ígéreteinket, és örülünk partnereinknek.”

Charles Michel újságíróknak elmondta, hogy „ez egy nagyon erőteljes politikai jelzés, ez egy nagyon erőteljes politikai döntés” nem csak az ukrán emberek, hanem az EU számára is. Arra a kérdésre, hogy Orbán vétójogi fenyegetésére tekintettel hogyan sikerült meghozni a döntést, Michel az Európai Tanács szabályaira való utalással válaszolt, amelyek egyhangúságot követelnek meg az ilyen jellegű döntések meghozatalakor: „Sokat dolgoztunk az Európai Tanács védelmében. Fontos volt, hogy egyetlen tagállam se ellenezze a döntést, és ezért volt lehetőségünk ma este megtenni ezt a bejelentést.”

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik