Belföld

„Ne félj, nem fog fájni!” – hét évet kapott a barátját szenteste megkéselő férfi

Hét év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Veszprémi Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete miatt azt a 37 éves sümegi férfit, aki 2021 szentestéjén mellkason szúrta a barátját egy konyhakéssel. A törvényszék tájékoztatása szerint a férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

Az elkövető és a későbbi áldozata között évek óta tartó baráti kapcsolat volt, és rendszeresen együtt is italoztak a helyi kocsmában. A sértett szenteste felkereste a barátját a lakásán, majd áthívta magához, ahol együtt italoztak, s közben zenét hallgattak és beszélgettek.

Este tíz óra körül már mindkét férfi ittas volt, amikor a terhelt kiment a fürdőszobába, majd a visszafelé felvett egy 13 centiméter pengehosszúságú kést a konyhaasztalról, és azzal a szobába érve, minden előzetes ok nélkül mellkason szúrta a barátját, akinek mindössze annyit mondott, hogy

Ne félj, nem fog fájni!

Az áldozat a szúrás erejétől a mögötte lévő ágyra esett, majd elvesztette az eszméletét. Ezt követően a terhelt segítségnyújtás nélkül lelépett a helyszínről. Miután az áldozat magához tért, nagy fájdalmai és légzési nehézségei miatt testvérét próbálta telefonon hívni, aki nem fogadta a hívását.

Mivel állapota rosszabbodott, éjjel két óra körül egy videót küldött magáról a fivérének, kísérő üzenetben pedig azt is közölte, hogy megkéselték. A testvér ezeket az üzeneteket már észlelte, értesítette a rendőrséget és a mentőket, akik az életveszélyes állapotban lévő sérültet kórházba vitték. A férfi életét csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Az ügyész súlyosabb büntetésért, míg a vádlott és védője felmentésért, illetve eltérő minősítés megállapításáért és enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik