Belföld

„Ne félj, nem fog fájni” – kilenc évet kértek a barátját szenteste megkéselő sümegi férfire

Emberölés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a Veszprém Megyei Főügyészség azt a 36 éves férfit, aki egy évvel ezelőtt, italozásuk során, mellkason szúrta a barátját Sümegen.

A Veszprém Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az elkövető és a későbbi áldozata között évek óta tartó baráti kapcsolat volt, és rendszeresen együtt is italoztak a helyi kocsmában. A sértett szenteste felkereste a barátját a lakásán, majd áthívta magához, ahol együtt italoztak, s közben zenét hallgattak és beszélgettek.

Este tíz óra körül már mindkét férfi ittas volt, amikor a terhelt kiment a fürdőszobába, majd a visszafelé felvett egy 13 centiméter pengehosszúságú kést a konyhaasztalról, és azzal a szobába érve, minden előzetes ok nélkül mellkason szúrta a barátját, akinek mindössze annyit mondott, hogy „Ne félj, nem fog fájni!”. Az áldozat a szúrás erejétől a mögötte lévő ágyra esett, majd elvesztette az eszméletét.

Az elkövető ezt követően segítségnyújtás nélkül távozott a lakásból. Miután a megkéselt férfi magához tért, megpróbálta felhívni a testvérét telefonon, de nem érte el. Mivel állapota rosszabbodott, éjjel két óra körül egy videót küldött magáról a fivérének, kísérő üzenetben pedig azt is közölte, hogy megkéselték.

A testvér ezeket az üzeneteket már észlelte, értesítette a rendőrséget és a mentőket, akik az életveszélyes állapotban lévő sérültet kórházba vitték. A férfi életét végül a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Az ügyészség kilenc év börtönt és kilenc év közügyektől eltiltást kért a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére azzal, hogy feltételesen se engedjék ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik