Belföld

VSquare: mégsem akar felhőkarcolót Budapestre Lázár János

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A korábban elhangzott ötmilliárd dollár kétszereséből valósulhat meg Lázár Jánosmaxi-Dubaj” projektje Rákosmezőn, szúrta ki a VSquare hírlevelében a Telex.

A két héttel ezelőtt felröppent hírek szerint a dubjai Burdzs Kalifát, a világ ma legmagasabb épületét is fejlesztő üzletember a város legmagasabb, a MOL Campus 143 méter magas központi épületénél másfélszer magasabbra nyújtózó, 220-240 méter magas épületet húzná fel a XIII. és a XIV. kerület határára. A VSquare szerint a felhőkarcoló nem szerepel a közlekedési miniszter tervei közt.

A V4 országok híreiről tudósító nemzetközi lap szerint Lázár hétfői sajtótájékoztatója mellett tartott egy zártkörű eligazítást is, ahol állítólag azt ígérte,

meg fogja akadályozni, hogy a projekt részeként felhőkarcolók épüljenek Budapesten, és ráveszi az arabokat, hogy kisebb épületekben gondolkodjanak.

Azt is mondta, hogy ha ezt elérik, akkor szerinte az már kompromisszumként eladható lesz Karácsony Gergely főpolgármesternek, aki „elképesztő rossz ötletnek” nevezte a felhőkarcolóról szóló terveket. Amennyiben a főpolgármester mégis jóváhagyja a terveket, Lázár szerint állami pénzből megépülne a mini-Dubajhoz ígért három infrastrukturális beruházás, köztük a Szegedi úti felüljáró megépítése és a zuglói, valamint angyalföldi villamosvonalak összekötése.

Lázár arról is beszélt, hogy közelebb van a tízmilliárd dollárhoz, átszámolva 3500 milliárd forinthoz a beruházás értéke, amely nagyjából tízszer annyi, mint amennyiből a MOL felhőkarcolója és az azt körülvevő irodák épültek.

Egy Népszava birtokába jutott dokumentum szerint a kabinet nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősítené a maxi-Dubaj ingatlanfejlesztését:

Kapcsolódó
Kikerülne az önkormányzatok hatóköréből a „maxi-Dubaj” területe
Kiderült, ketten is érdeklődtek a terület iránt. A szerződést még idén aláírnák a nyertes pályázóval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik