Lóg az eső lába, amikor megérkezünk az őszi tarkaságba burkolózott Mátrán át Recskre, az apró bányászfaluba, ahova tavasz óta többször is volt okunk jönni. Először még azon ámult az ország, hogyan lehet a lakóházak közvetlen közelében velőtrázó bányarobbantásokat végezni „törvényesen és jogszerűen”, aztán jött egy nyári vihar, amely úgy rázúdította a bánya szélét a faluvégi utcára, hogy 60 embert azonnal ki kellett költöztetni onnan – akadt köztük olyan is, akit kézben menekítettek a hömpölygő sárlavina elől. A bánya nem készült ekkora esőre, pedig a villámárvizek nem ismeretlenek a Mátra környékén.

Amikor kigurulunk a faluvégi Hunyadi sorra, már egy ideje szürke és borús felettünk az ég, ez pedig az előzmények ismeretében rossz hírnek számít errefelé. A kocsival épp ott állunk meg, ahol a leginkább ömlött a recskiek fölé rakott bánya széléről az iszap, ma is jól látszik az a természetbe vágott sáv, amelyen mindenféle akadály nélkül dübörgött lefelé a sár a házak felé.

„Ha esik az eső, megyek kinézni az ablakon, nem indul-e meg a hegy megint” – mondja Lakatos József, aki a lakása előtt, száradó ruhák közt kezd el beszélgetni velünk.

Új apropója is van a látogatásunknak. Ugyanis hivatalos, papír van róla, hogy a sárlavina a bányavállalkozás hibájából szakadt a helyiek, így tulajdonképp Lakatos úr nyakába is, miután a cég nem jól, ráadásul rossz helyre húzta fel a támfalat, amit utóbb megbontott az eső, sőt a bányakapitányság is elismerte azt, amit a polgármester pedzegetett a tavasszal: tudniillik, hogy nem is ott kezdett el dolgozni a vállalkozás, ahova eredetileg megbeszélte a faluval.

Egyszóval: a kár okozója megvan, a fideszes Kósa Lajos barátja, Fiák István ügyvéd cége ma már nem tudja letagadni, hogy hibázott, alighanem többször is. Ezúttal azért jöttünk Recskre, hogy megtudjuk, a kártalanítási procedúra hol tart, mennyire érzik eredményesnek, tisztességesnek azt, elvégre maga Orbán Viktor írt alá egy 500 millió forintos keretösszegről szóló határozatot még a nyáron, ebből pedig akár azt is lehetne gondolni, hogy a magyar állam komolyan gondolta azt, hogy mielőbb oldódjon meg a NER-közeli bánya károsultjainak ügye.

Több jel utal azonban arra, hogy ez sajnos nem így van.

Tudja, mi lett ebből az 500 millióból? Hát az, hogyha bárhova megyünk – mert mi sok embert ismerünk, kereskedők vagyunk, járunk az országban sokfelé – mindenhol azt kérdik, hogy, na, ember, történt-e már veletek valami, hallottuk, hogy 500 milliót kaptatok, Orbán Viktor adta, van-e már új házatok?! Ezt mondják, meg hogy milyen jó nekünk, ki ne örülne 500 milliónak! Milyen házat lehet abból venni, nemde?! Pedig nemhogy nem kaptunk mi eddig abból semmit, de nem is látszik, hogy kapunk-e valaha, mert az az igazság, hogy még emberszámba sem vesznek minket

– mondja a Lakatos úrral szemközti háznál Mezei László.

Az 500 millióra még visszatérünk, de előbb foglalkozzunk a lakókkal, és azzal, ők hogyan élték meg az elmúlt szűk félévet a lavina óta.

A konyhában aludtak a földön

Annak ellenére, hogy eltelt bő öt hónap, érdemi változás nem történt errefelé. A szabálytalansághalmozó bánya továbbra is működik, ráadásul semmiféle kártalanítás nem történt a közel kéttucatnyi ingatlan tulajdonosai, lakói felé novemberig. Akik egyébként jelentős részben szegény vagy épp nagyon szerény jövedelmű emberek, akiknek nemcsak csekély az érdekérvényesítő erejük, de hónapról hónapra nehezen jönnek ki a bevételeikből, és akik eddig jóformán semmilyen segítséget nem kaptak az államtól, egyedül a rokonaikhoz fordulhattak a nyári ipari baleset után.

„A konyhában aludtunk a lányoméknál lenn a földön. Ott fértünk el, nem panaszkodtunk, megbecsültük magunkat” – mondja az egyik asszony, aki nem szeretné, ha fotó készülne róla.

A nyáron kiköltöztetett több tucatnyi ember többsége mára visszatért, hiszen a Hunyadi soron van az otthonuk, és a rendőrség sem állta el az útjukat június végétől. Néhányan azonban a mai napig rokonoknál élnek, nem hajlandók visszaköltözni a megrongálódott és szerintük továbbra is veszélyes ingatlanjaikba. A bánya pedig – ahonnan leömlött az iszap – eddig semmi jelét nem adta, hogy a kárt akárcsak részben meg akarná téríteni. Sőt.

Az a bajom legelőször is, hogy nem jött a bányától bocsánatot kérni senki. Ők a felelősek, ezt ki is mondták nemrég, de annyit nem mondtak még, hogy sajnáljuk, bocsánat. Pedig ezzel kezdődne minden

– ezt már Lakatos József szintén visszaköltözött szomszédja, Julianna mondja a háza előtt, és mutatja, hogy lakása azóta is penészedik, a ház süllyedése is jelentős, a garázs pedig tönkrement, miután a dombról lezúduló iszap pont telibe kapta.

József és Julianna ugyanabban a faluvégi sorházban laknak, ők a leginkább érintettek, illetve a velük szembeni, az utca túloldalán lévő három önálló ház.

A kártalanítást illetően a Hunyadi soron vannak reménykedő, valamint pesszimista, illetve pesszimista és a tetejében még dühös lakók – Lakatos Józsefre inkább az első illik, ő ugyanis még bízik, és jóhiszemű is.

A háza előtt álldogáló férfi azt mondja, hogy járt náluk nemrég valaki, aki fel is írta az adataikat, így most az élettársával „várják az ajánlatot”. Ez pedig előbb-utóbb csak megjön – kalkulál József –, és ha megvan, akkor látni fogják, hogy merre tudnak továbblépni, mert „nagyon mennénk tovább innen, jóformán aludni nem bírunk, mert itt ez a bánya, ez ma is életveszély.” József azt mondja, ezt megígérték, nincs oka kételkedni az adott szóban.

Az általunk megszólított recskiek közül mégis József az egyetlen, aki hitelt ad a kártalanítás folyamatának. „Hogy mennyire van felértékelve, azt nem tudom. Mondtak már hat-, de mondtak már kétmilliót is. Az pénznek pénz azért. Amúgy volt itt egy csávó, mutatott mindenféle házat mindenfelé, itt a szomszédban, Sirokban is, de azt nem tudta megmondani, hogy végül mennyi lesz az annyi. Ha marad belőle valami, azt megkapja az asszony, végül is övé a lakás, papíron is. Csak el tudunk menni innen, nem jó itt nekünk.”

Mások jóval sötétebb képet festenek le arról, hogy ismereteik szerint milyen lehetőségek állnak előttük.

Még én fizessek, amikor tönkretettek?

Előbb azonban lássuk, miről is beszélünk.

1. Június 8-án villámárvíz zúdult Recskre, a falu feletti bányában felállított úgynevezett támfalból pedig iszaplavina ömlött a Hunyadi sorra, ahonnan több mint húsz ingatlanból költöztették ki a helyieket. A kéttucatnyi ház több mint felét érte el a sár, mások nem kaptak közvetlenül belőle, ennek ellenére menniük kellett, mert a katasztrófavédelem szerint veszélyben voltak a bánya miatt.
2. A szóban forgó kéttucatnyi ingatlan közül van, amelyik telekkönyvezett, ám valamelyik nem: valaki valamikor felhúzott egy vályog- vagy téglaházat, és elkezdett benne élni, csakhogy az már korántsem biztos, hogy ma is ő lakik benne, vagy esetleg valamely leszármazottja, rokona.
3. Bár napnál világosabb, hogy a helyieket súlyos kár érte, ám az, hogy ki és hogyan fogja őket kárpótolni, a mai napig nem világos. A kapcsolatot eddig hivatalosan egy szervezet, az MR Lakásalap vette fel a károsultakkal. (Róluk beszélt József is.) Ezt a karitatív szervezetet a Magyar Református Egyház és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapította, a recski ügy rendezésébe pedig állami felkérésre kerültek.
4. Csakhogy ez a szervezet nem klasszikus kártalanítást végez, hanem a kezelésében lévő ingatlanokat ajánlja fel a recskieknek a tőlük telhető legnagyobb jó szándékkal és hozzáértéssel bérlésre vagy megvásárlásra – kinek, mire van kerete, lehetősége. De nem cserére, legfeljebb beszámításra. Mást ugyanis ez a szervezet, ha akarna sem tehetne.

Ezt az eljárást Julianna – József szomszédja – azonban nonszensznek tartja, már magát az ötletet is.

Mehetünk albérletbe, ez az ajánlat? Elöntenek sárral, és akkor még én fizessek, hogy ott lakhassak egy olyan ingatlanban, ami nem is az enyém, de legalább nem öntik el?! Ez nevetséges. Adjam el a lakást, abból vegyek egy másikat? De hát ki akar idejönni, kérdem én? Ki akarja megvenni ezt a lakást ezek után, hogy itt ez a bánya? Bányával a nyakunkban mennyit ér ez a lakás? Felét, harmadát, negyedét, mennyit? Egymilliót? Mit veszek annyiból? Fél éve történt ez a szörnyűség, miért nem mondják már meg, hogy mennyit ér a házunk? És miért nem veszi meg a bánya közvetlenül, jó áron? Hol itt a kártalanítás?

„Hülyének néznek minket”

De kérdezhetnénk azt is: hol a kormányfő által kiszignózott 500 millió forint? Megpróbálom kideríteni ezt először az MR Lakásalaptól. Náluk azonban csak annyira jutok, hogy azt a pénzt ők nem látták, a Belügyminisztériumon kellene keresnem. Azaz kiderül, hogy ők ettől a félmilliárdtól függetlenül akarnak segíteni.

Az MR két irányt vázolt a 24.hu-nak elküldött írásos válaszában:

• Külön beszélnek károsult ingatlantulajdonosokról, akiknek az MR Lakásalap „segítséget nyújt az ingatlanjuk értékesítéséhez, és a településen vagy a térségben értékbeszámítással megvásárolható vagy bérelhető csereingatlant ajánl fel a portfóliójából”. (Tizenegy ilyen ingatlant tartanak nyilván, igaz, arra semmi garancia nincs, hogy ezeket a lakásokat valamikor el tudják adni, hiszen ahogy az egyik lakó is mondta: ki veszi meg a bánya alatti ingatlanokat?)
• És külön beszél az MR nem engedélyezett épületekről (ahol legfeljebb lakók, de nem ingatlantulajdonosok vannak), melyeknél „társaságunk a településen vagy a térségben bérelhető ingatlant ajánl fel a portfóliójából”. (Tizenhárom ilyen ingatlant tartanak nyilván). Magyarul: akik nem telekkönyvezett ingatlanban élnek, ők legfeljebb bérleménybe tudnak menni, és mostantól fizetniük kell a lakhatásért.

Nevetséges

–  ezt már Mezei László mondja összegzésképp.

Az ő házát kapta el júniusban a legjobban a sárlavina, most párjával, Farkas Krisztinával jönnek vissza megmutatni, mi maradt az egykori otthonukból.

A család ugyanis nem költözött vissza a házba, egy kölcsöningatlanban vannak átmenetileg, csak mosni járnak vissza, mert az új helyen nincs mosógépük. A kertből – mutatja körbe Mezei – nem maradt semmi. Csupa sár minden, a ház falán úgy másfél méteren látszik a csík, eddig nyalt fel a sárlavina. Az egykori kertkapunak ma már hűlt helye, azt is elvitte a lavina. Sár és sár körös-körül, szép lassan esik már az eső, ettől is folyik a föld lefelé a dombról.

Az elején konténereket, mobilházakat ajánlottak fel. Ez volt az első ötlet, még nyáron. A konténereket szociális bérlakásoknak hívták, ezért nekünk kellett volna fizetni havi szinten azok után, hogy a bánya lakhatatlanná tette a házainkat! Ezt nem kértük, erre hónapokra eltűntek. Aztán az ősszel megint kijöttek a lakásalaptól, hogy kezdenének egyezkedni. Azt mondták, hogy segítenek felújítani a házat, lakjunk benne tovább. Mit szólunk hozzá? Mire én: drága uram, talán a veszélyhelyzet elmúlt, talán a bánya elment? Akkor mégis, mit újítsunk fel? És ha másnap újra a nyakunkba szakad, akkor mi lesz? Lakjunk itt tovább a gyerekekkel? Szóval mondtuk nekik, hogy köszönjük, ezt sem kérjük. Elmentek. Aztán nemrég újra kijöttek. Most már azt mondják, hogy jó, segítenek eladni a házat, egy nyomtatványt is ki kellett töltenünk. Mondom azért nekik, ne haragudjanak, hogy akarják ezt eladni? Hát ki akarja ezt megvenni? Felettünk a bánya, a házat agyonnyomta a sár, mégis mennyit érhet ez a ház így? Nézzen körbe, maga szerint? Azt is mondják, hogy ha el tudják adni, és az MR Lakásalap kínálatából választunk házat, akkor adnak rá részletfizetési lehetőséget. Ne haragudjon már, van egy saját tulajdonunk, és vegyünk még egy lakást, hogy a bánya miatt oda költözhessek?! Ezzel kínáltak meg eddig

– mondja Mezei László.

Az ajtóhoz lépünk, Krisztina kezében a kulcs, kinyitja a lakatot, belépünk a lakásba. Saras padló, átázott fal, dohszag, feldöntött bútorok: az iszapömlés nyomai. Hideg szomorúság fogad az egykori otthonban, néhány tárgy utal csak arra, hogy itt nemrég még egy család élt. A család ruháinak egy része bezsákolva áll a fal mellett, azokat nem tudták elvinni, mert az átmeneti házban nincs elég hely tárolni őket. „Azokat már kidobhatjuk, megszívták magukat szaggal” – mondja az asszony. „Ide mi már lakni nem szeretnénk visszajönni. Az ötéves kislányunk be sem mer ide jönni, fél. Négy házban nem laknak, a többi helyre mind visszaköltöztek. Nem volt választásuk, szükségből jöttek vissza. Egy emberről tudunk, aki elment albérletbe, ő ki tudja azt fizetni zsebből. Nekünk pusztán szerencsénk van, hogy van máshova mennünk.”

László azt mondja:

Megvan a baleset okozója, miatta váltunk hontalanná, mégsem történik semmi. Nem foglalkoznak velünk, elveszítettük az otthonunkat, és csak nevetséges ajánlatokkal próbálják kiszúrni a szemünket. Egyszerűen hülyének néznek minket. Mindenkit, aki itt lakik a Hunyadi soron.

„Még mindig ott tartunk, hogy próbálják kimosni a felelősséget” – teszi hozzá Krisztina. „És akkor marad így minden, mert azt mondják itt a lakók, szegény emberek, mit tudjanak csinálni, hogy jó, akkor nem érdeki őket, végül is ellesznek továbbra is, mert úgy se fog történni semmi, minek ugrálni, idegeskedni, stresszelni. Beletörődnek, ha bányával a fejük felett, akkor úgy.”

„Próbáltunk peren kívül megegyezni a bányacéggel, nem sikerült” – mondja László búcsúzásképp.

„Én erre azt mondom, hogy a felelősnek kellene idejönni és beszélni velünk. Innen kéne indulni” – legalábbis Krisztina szerint. „Idejöhetne a tulajdonos, hogy bocsánat, ne haragudjanak, emberek, hogy ez lett, sajnáljuk.”

Nem csak anyagi kárról van szó a károsultak ügyvédje szerint

Magyar György és irodája tucatnyi családot képvisel a recski károsultak közül, köztük Krisztinát és Lászlót. Az ügyvéd azt mondja a 24.hu-nak, hogy eddig a peren kívüli megállapodásra törekedtek a bányacéggel. „Amióta megtudtuk, hogy az országos bányakapitány által lefolytatott vizsgálat megállapította a bányavállalkozó jogalapi felelősségét, újra levélben fordultunk a céghez, hogy megegyezést kössünk peren kívül a károsultak ügyében. Érdemi válasz azonban most sem érkezett tőlük a megadott határidőre. Sajnálatos, hogy a károkozók nem látják be, jobb lenne így megállapodni, így nem tehetünk mást, minthogy befejezzük az egyeztetés folyamatát.” Most két út áll a jogi képviselet előtt. Egyrészt a kártérítés és sérelemdíj iránti polgári peres eljárások megindítása, illetve a büntetőeljárásban – amely nyomozati szakaszban van – is polgári jogi igénnyel léphetnek fel a károsultak, akiknek a meghallgatását szeretné elérni Magyar György.

A kártérítési igényekről azt mondja az ügyvéd: „Eltérőek az esetek, egyedi igények vannak, és bár ezek nem egységesíthetők, mégis megfoghatók, magyarán: mérhetők.” Magyar szerint a kárigénynek lehet akár emberi jogi része is, mert az is kár, ha valaki nem tud visszamenni a házába élni, vagy ha félelemben kell élnie ott a bánya működése, esetleges újabb omlása miatt. Azt, hogy a konkrét kárigények mekkorák az egyes ingatlanok esetében, a kárszakértőnek kell megállapítania.

De itt is lehetnek eltérések: valakinek lehet az az igénye, hogy egy új ingatlanba költözhessen, valakinek a megfelelő védelem és a felújítás is elegendő. Tekintettel arra, hogy a sárlavina az érintettek alapvető emberi jogait és személyiségi jogait is sértette, ezért nemcsak a konkrét ingatlantulajdonosok érvényesíthetik az igényeiket a károkozóval szemben, hanem mindazok, akik a sárlavinát átélni kényszerültek.

Magyar György hangsúlyozza: „Többszörösen felháborító hozzáállást tapasztalunk, akár a bányavállalkozó, akár a bányahatóság részéről, amikor az utóbbi például nem küldi el a szakértői jelentést, sem az érdemi határozatot a számunkra, amelyben megállapították a bányacég felelősségét a júniusi iszapömlésben. A különböző hatósági eljárásokban megdöbbenve tapasztaljuk ugyanakkor, hogy a károsultakat, akiknek a lakhatása, egzisztenciája lett oda, még emberszámba sem veszik. Ez felháborító. Senki nem segít.”

Orbán Viktortól is megkérdeztük, hogy hol az 500 millió

Egy olyan ház előtt állunk a falu végén, ami hivatalosan nincs: nincs helyrajzi száma, nincs telekkönyvezve. Lakói viszont vannak: egy kis család. Az ajtón kilépő asszony azt mondja, „nem is tudom, mikor épült. Mink már 36 éve vagyunk itt, anyukám jött ide, ő lebénult, mi úgy kerültünk ide, hogy jöttünk utána Sirokról, nem tudom, pontosan hogy épült. Jó volt ez, amíg nem volt bánya, nem zavartunk senkit, és minket se senki.” A háziasszony nem engedi a fotót, annyit azonban így is elmondhatunk, hogy tisztes, ápolt portáról van szó, barátságos kutyával, kék falakkal – meg nem mondanám róla, hogy senkiföldje-ház lenne. Őket is képviseli Magyar György, mert noha az ő házukat nem érte el a sár, károsultnak tartják magukat. „Förtelmes, amit itt egész nap el kell viselni. A gép itt csattog, felborították az egész világot itt, a nyugodtságunk megszűnt. Túrnak, csattognak itt egész nap, aztán éjszaka is félünk, hogy megindul a hegy. Senki nem kérdezte meg a lakosokat, hogy akarjuk-e! Senki! Mert az lett volna a rendje, hogy felkérdezik a népeket, hogy akarunk-e valamit. Hát hol van olyan, hogy kérdés nélkül a fejed fölött raknak egy bányát? Most meg, ha egy kis eső esik, nem tudunk kijárni, gyerekek iskolába mennek, csak nyakig sárosan, mert folyik le a bányából a sár.”

Farkas Dezső recski roma kisebbségi képviselő azt mondta a 24.hu-nak: amikor októberben utoljára járt a Belügyminisztériumban, kártalanításról már szó sem volt, pedig a korábbi egyeztetéseken ez is a napirenden szerepelt.

A legutóbbi alkalommal, amikor bementem, a segítőkészség legkisebb jelét sem láttam. Ha nagyobb eső volt itt azóta, mindig hatalmas sárkupac jön össze, amit markológéppel kellett elvinni a Hunyadi sorról. Úgy tudom, a bányatulajdonos minél kevesebbet akar fizetni a lakásokért, ezért a mostani értékbecsléseknek az a célja, hogy minél alacsonyabb árat állapítsanak meg. Egyetlen korrekt megoldás lenne most: hogy a házáért mindenki kap egy házat. Erre azonban nem látok esélyt.

Kérdeztük a Belügyminisztériumot az 500 millió forint sorsáról, de nem kaptunk választ. Farkas Dezső októberben azt a tájékoztatást kapta, hogy a korábban felajánlott ötszázmillió forint már nincs, nem lehet felhasználni.

A Kósa Lajos barátjának számító Fiák István tulajdonában álló cég a 24.hu megkeresésére nem reagált. Az ügyvezető, Nagy István a Hír Tv-nek hetekkel ezelőtt nyilatkozott: ekkor azt mondta, hogy az értékbecslés után felvásárolják az ingatlanokat, és akkor „itt megszűnik ez a probléma”. Az általunk megkérdezett lakók közül eddig senkit nem keresett a bányacég.

Megkerestük a térség parlamenti képviselőjét, hogy mit tud a kártalanításról, de a fideszes Horváth László nem reagált.

Hivatalán keresztül írásban kérdeztük Orbán Viktort is, az általa aláírt 500 milliós kártalanítási határozatról, de tőle sem kaptunk választ eddig.