Belföld

Elítélték a háromgyermekes nőt, aki hátba szúrta a fiával pofozkodó és anyázó részeges férjét

Már az előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott a Nyíregyházi Törvényszék annak a többgyermekes anyának az ügyében, aki hátba szúrta a fiával pofozkodó, és anyázó férjét tavaly februárban.

A törvényszék közleménye szerint az asszony Baktalórántházán élt a három gyermekével és az alkoholizáló férjével. Az ominózus délután a férfi ittasan szidalmazni kezdte a nejét, és annak elhunyt édesanyját. Az asszony meg akarta ütni emiatt a férjét, aki erre megfogta a csuklóját.

A szobában lévő egyik gyermek ekkor az édesanyja segítségére sietett, két kézzel mellkason lökte az édesapját, majd ezt követően az apa és fia pofozkodni kezdtek. Közben a férfi tovább szapulta  a feleségét és annak anyját, amitől az asszony dühében felkapott egy kést a mosogatóról és nagy erővel hátba szúrta vele a férjét. Az asszony ijedtében eldobta a kést a tette után, a fia pedig azonnal értesítette a mentőket.

A férj a szúrás következtében nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülést szenvedett. Az asszony beismerte tettét az előkészítő ülésen, és lemondott a tárgyalásról is. A bíróság másfél év börtönre ítélte a nőt, de a büntetés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik