Belföld

A hátsó bejáraton érkezett Orbán a granadai csúcsra, amit azzal indokolt, hogy nem szépségversenyre jött

Vörös Szilárd / 24.hu
Vörös Szilárd / 24.hu

Granadában találkoznak csütörtökön az Európai Politikai Közösség tagjai, vagyis a háború kitörése után létrehozott, több mint negyven ország együttműködését elősegítő fórum. A tanácskozáson Orbán Viktor is részt vesz, ám az eseményre a hátsó bejáraton keresztül jutott be. Az Euronews munkatársa megkérdezte, hogy miért nem a főbejáratot választotta, mire Orbán közölte, hogy azért, mert hamarosan kezdődik a tanácskozás. Nem sokkal később hozzátette:

Nem tekintem ezt szépségversenynek.

Az országok vezetői jellemzően a főbejáraton keresztül érkeznek a csúcsra, ahol a szokásoknak megfelelően pár szóban úgynevezett doorstep sajtótájékoztatót is tartanak ilyenkor.

A spanyolországi Granadába 45 európai ország vezetői érkeztek, hogy megvitassák az olyan kihívásokat, mint a biztonság, az energia, az éghajlat, a bővítés és a migráció. A granadai csúcstalálkozó célja, hogy az EU bővítésének lendületet adjanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik