Belföld

Semjén Zsolt: A kormány nem tartozik Iványi Gábor egyházának

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A dolgozók csaknem tíz százaléka mondott fel a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által működtetett intézményeknél, mivel alig tudnak fizetést adni a dolgozóiknak – számolt be egyháza szorult helyzetéről Iványi Gábor. A lelkész azt mondja, a helyzet akkor rendeződne, ha a kormány kifizetné, amivel tartozik a szervezetnek.

Az egyházpolitikáért felelős miniszterként is tevékenykedő Semjén Zsoltnál a DK-s Arató Gergely érdeklődött Iványiék egyháza ügyében.

Semjén, aki egyben miniszterelnök-helyettes is, a parlament honlapján elérhető válaszában provokatívnak nevezte az ellenzéki politikus hozzá intézett írásos kérdéseit, kioktatta amiért nem tudta helyesen leírni Iványi egyházának a nevét, felrótta Gyurcsány Ferenc bűneit, majd közölte:

a kormány minden jogszerűen járó támogatást kifizetett és folyamatosan kifizet.

Megjegyezte: jelenleg nincs semmilyen fennálló tartozásuk a MET felé, miután a kormány az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által korábban kártérítés jogcímen megítélt összegekre vonatkozó kötelezettségének is eleget tett.

Csak azt tudom javasolni, hogy a MET próbáljon megállapodni a NAV-val a részletfizetésben, majd – az ismertetett állami támogatásokkal felelősen gazdálkodva – próbálja megoldani a felmerült problémákat

– tanácsolta Semjén.

Iványi a héten tartott sajtótájékoztatót az ügyben, ahol elmondta: az EJEB ítélete alapján az állam csak 2016-ig térítette meg azt a kárt, amit egyházi státuszuk jogtalan elvonása okozott. „Az egyházi státuszunk elvonása miatt évente nagyságrendben kétmilliárd forint támogatástól esünk el. Így a magyar állam tartozásának becsült összege 14 milliárd, a mi tartozásunk majdnem tízszerese” – fogalmazott a lelkész.

Semjén azt állítja, hogy 2010-2022 között a MET csak a köznevelési intézményei után összességében több mint 15 milliárd forint állami támogatást kapott, szociális intézményeit pedig ugyanebben az időszakban 5,4 milliárd forint adófizetői pénzzel támogatták.

Kapcsolódó
Egy hét alatt 45 millió forint támogatást kaptak Iványi Gáborék
Sajtótájékoztatót tartott a a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője.

(Népszava)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik