Belföld

Szórólapozókat kergetett a csepeli alpolgármester, azt mondja, egyikük fidelitasos vezető – videó

A Fideszből eltávolított polgármestert támadó szórólapokat dobálnak be a postaládákba Csepelen. Ábel Attila alpolgármester videóra vette az előle menekülő szórólapozókat, és azt mondja: egyikük a fővárosi Fidelitas-egyik vezetője.

Messze még az önkormányzati választás hivatalos kampánya, Csepelen azonban már most is éles a helyzet, méghozzá a jobboldal erői között. Németh Szilárd kormánybiztos és csepeli pártelnök tavaly év végén szorította ki a Fideszből régi harcostársát, a hivatalban lévő polgármestert és annak helyettesét.

Borbély Lénárd már tavasszal, röviddel a kizárása után jelezte, hogy a megromlott viszony ellenére nem száll ki a politikából, és újra elindul a polgármesteri címért. Ebben a versenyben egy Németh által kiválasztott fideszes jelölttel kell majd megmérkőznie, és a DK is megnevezte már jelöltjét.

Németh Szilárd a hivatalos állami eseményeken látványosan háttérbe szorítja Borbélyt, aki például a nagy médiafigyelem közepette átadott Jedlik Ányos Gimnázium ünnepi megnyitóján sem léphetett a pódiumra. Az intézmény arról vált híressé, hogy Orbán-idézeteket festettek a falra, ami miatt az oktatási jogok biztosa vizsgálatot is indított. Az exfideszes csepeli vezetés lapja szerint Németh Szilárd „megtépázott nimbuszát egy ilyen mély hízelgéssel” próbálta rendezni a miniszterelnök felé.

Eközben egy facebookos mémoldal is támadja a polgármestert, ami mögött az önkormányzat vezetői ugyancsak Németh Szilárdot sejtik.

Szerda este pedig Borbély helyettese, a Fideszből szintén eltávolított Ábel Attila alpolgármester futott bele olyan szórólapokba, amelyeken Borbélyt próbálták hitelteleníteni. A szórólapon olvasható politikai totó kérdéseiben azt sugallják, hogy Borbély korrupt, és nem végzi jól a városvezetői feladatát. Az egyik kérdésben foglalt állítás szerint Borbély egy 250 millió forintos házban lakik, majd három válasz közül lehet választani, hogy hány év polgármesterkedésből lehet egy ilyen ingatlant felépíteni.

A Csepel.info szerint a szórólapon nem szerepelt kiadóként sem Németh Szilárd, sem a Fidesz, sem a Fidelitas megnevezése, az alpolgármester azonban felismerte a budapesti Fidelitas egyik alelnökét és csapatának egyik tagját, amikor a XXI. kerület egyik utcájában a postaládákba dobálták a szórólapot.

Ábel le is videózta a két szórólapozót, akik gyorsan az ellenkező irányba távoztak, amikor megszólította őket.

Ábel a 24.hu-nak azt mondta, személyesen ismeri Páncsics Krisztiánt, a fővárosi Fidelitas egyik vezetőjét, így egyértelműen azonosítani tudta a fiatalembert,

ám térdműtétje miatt nem tud futni, ezért a szórólapozók viszonylag könnyen faképnél hagyták.

Telefonon elértük Páncsics Krisztián, aki először azt mondta, nem nyilatkozik, majd azt, hogy nem ő volt a szórólapozó.

Olvasói sztorik