Belföld

Borkai szerint Dézsi Audija nem az, amit ő is használt

Ivándi Szabó Balázs
Ivándi Szabó Balázs

Újabb csavar történt a győri önkormányzati Audi ügyében, Borkai Zsolt volt városvezető ugyanis azt állítja, hogy Dézsi Csaba András jelenlegi polgármester nem mond igazat.

Mint ismert, a napokban derült ki, hogy Dézsi szolgálati autóját havi 930 000 forintért bérli az önkormányzat, de a benzinpénzt ő maga fizeti. A polgármester erre közleményben reagált, és azt írta, nem tudott arról, hogy ilyen magas az Audi A8-as bérleti díja, mert nem ő felel az autók körüli ügyintézésért. Azt is állította, az autót még Borkai Zsoltnak bérelték, és elődje is használta már azt.

Borkai viszont most az RTL Híradónak cáfolta, hogy ez ugyanaz a kocsi lenne, mint amit ő használt három éve, mert a nyilvántartás szerint Dézsi szolgálati kocsiját idén márciusban helyezték forgalomra.

Számomra nagyon furcsa, hogy a város első emberének fogalma sincs arról, hogy milyen autók vannak a város tulajdonában és ezek közül mit használnak. Az végképp furcsa, hogy a polgármester nem tudja azt, mi mennyibe kerül az önkormányzatban

– mondta.

Dézsi egyébként az ügy kirobbanása óta leadta az Audit és egy, az önkormányzat tulajdonában lévő autóval fog utazni a jövőben.

Kapcsolódó
Ováció fogadta Borkai Zsoltot, aki a győri közönségnek is bejelentette, hogy indul a polgármesteri székért
A győri augusztus 20-ai fesztiválon lépett pár perc erejéig a színpadra a szexbotránya miatt korábban lemondott egykori városvezető. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik