Belföld

Úgytudjuk.hu: Nem igaz Dézsi állítása, a méregdrága Audi nem lehet Borkai öröksége, mert vadonatúj

Győr fideszes polgármestere, Dézsi Csaba András hétfőn közleményben reagált arra, hogy a múlt héten kiderült, szolgálati autóját havonta közel egymillió forintért bérli az önkormányzat. A fideszes városvezető egy Audi A8-as luxusautóval jár.

Dézsi azt állítja, nem tudott arról, hogy ilyen magas a bérleti díj, mert nem ő intézi az autók körüli ügyintézést.

Tekintettel arra, hogy a gépkocsik bérlését a Városházán nem a polgármester koordinálja, nem tudtam arról, hogy mennyiért bérelik a polgármester szolgálati autóját

– írta a közleményben.

Dézsi szerint amikor polgármester lett, nem kért új autót, hanem beleült abba az A8-as személygépkocsiba, amelyet elődjének, Borkai Zsoltnak béreltek, és amit addig ő használt. A polgármester bizonyítékként a közlemény mellett elküldte a Népszava egyik korábbi fotóját is, amely Borkai hivatali autóját ábrázolta. (Mint ismert, Borkai megnyerte a 2019-es önkormányzati választást, de a választás előtt pár nappal kirobbant szexbotránya miatt nem sokkal később lemondott.)

Vizsgálatot rendeltem el, és az általam is csak most ismertté váló bérleti díj mértékét indokolatlanul magasnak tartom, ezért utasításba adtam a bérleti szerződés felmondását

– közölte Dézsi hozzátéve, hogy ezen túl a Városháza tulajdonában lévő, és az előző ciklusban beszerzett használt autóval jár majd.

Győr honlapjára nemrég került fel a Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat által fenntartott autók listája. Ebből derült ki, hogy a polgármesteri szolgálati autóért havi 930 000 forint bérleti díjat fizet az önkormányzat, Dézsi pedig a benzinpénzt fizeti. A hivatal havi szinten összesen 3,6 millió forintért bérel szolgálati autókat. Dézsi A8-asa mellett még hat darab szolgálati Audiból áll az állomány. Az alpolgármesterek által használt Audi A6-osokért havonta 446 ezret fizetnek. A polgármesteri hivatalnak és az önkormányzatnak ezeken felül egyébként számos autó van a birtokában, köztük egy 2013-as évjáratú Audi A6 és egy 2019-es Audi E-Tron.

Az autókat nem a győri Audi Hungária biztosítja a városnak, hanem egy helyi autókölcsönző, a Carmen Rent nevű cég. Ez a gyakorlat Borkai Zsolt polgármestersége alatt kezdődött, aki egyébként úgy fest, hogy Dézsi kihívója lesz a jövő évi önkormányzati választáson.

Frissítünk!

Az Úgytudjuk.hu szerint nem igaz, amit Dézsi polgármester állít, az A8-ast nem örökölhette elődjétől, hiszen a kocsi annyira új, hogy csak az idén tavasszal került forgalomba.

 

A Dézsi által valóban átvett 2018-as Audi A8 rendszáma RFT-444 volt, és 2019 januárjában helyezték üzembe; míg a mostani autó már az újfajta rendszámmal fut, és a James Bondra utaló AA-JB-007 a száma. Ezt a 2023-as évjáratú autót 2023. március 28-án helyezték forgalomba Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik