Nagy felháborodást keltett annak a svájci farkasnak a története, ami hazánkban pusztult el, miután kilőtte valaki. Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, hogy vajon hol talál új családra.
Április elején azonban a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas elpusztulhatott. Mivel feltehető volt, hogy emberi beavatkozás okozta a pusztulását, ezért a KRNNI nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntett elkövetése miatt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint azóta számos nyomozati cselekmény történt. A nyomozók kutatásokat hajtottak végre, szemléket folytattak le, bizonyítékokat gyűjtöttek, és tanúkat hallgattak ki. A beszerzett adatok és információk elemzése folyamatosan zajlott, amely egyre közelebb vitte a nyomozókat a feltételezett elkövetők felé.
Az események alapos rekonstruálása érdekében megtörtént a svájci hatóságokkal a kapcsolatfelvétel, ugyanúgy, ahogy a különböző társhatóságok büntetőeljárásba való bevonása is.
Az eljárás során beszerzett adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyanú szerint a védett farkast április elsején Hidasnémeti külterületén pusztították el egy vadászó társaság tagjai, akik között hivatásos vadász is megtalálható volt.
Az állat elejtését követően levágták a tetemről a jeladót, és azt a Hernád folyóba dobták, melyet a nyomozók búvárok segítségével megtaláltak. A nyomozás arra is rámutatott, hogy a társaság tagjai tisztában voltak azzal is, hogy egy védett ragadozóról van szó. Az elpusztult állat hollétéről egyelőre nincs információja a hatóságnak.
A két szabolcsi férfit tegnap hajnalban fogta el a rendőrség, és az egyikük elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérte, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett.
A két férfit természetkárosítás, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg a nyomozók, majd a kihallgatásokat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.