Belföld

Aggasztóan nagy arányban vannak kitéve verbális, fizikai és érzelmi bántalmazásnak a gyerekek egy kutatás szerint

THIBAUT DURAND / HANS LUCAS / AFP
THIBAUT DURAND / HANS LUCAS / AFP

Döbbenetes eredménye lett egy diákok mentális állapotával foglalkozó felmérésnek Budapesten – hangzott el az RTL Híradóban. A felmérésben részt vevő újpesti középiskolások 21 százaléka szexuális abúzus áldozata, de gyakori a verbális vagy fizikai bántalmazás is.

A kérdőivet az után töltették ki több mint 1000 középiskolással, hogy csak a tanév első két hetében tízen kíséreltek meg öngyilkosságot, egy fiatal pedig meg is halt. A kerület terápiás szobákat hozott létre, ahol hetente háromszor szakemberek foglalkoznak majd a diákokkal.

A kutatást végző önkormányzati ifjúsági referens, Andula Zsuzsanna elmondta, 1007 főből mindössze 29 fő, vagyis nagyjából 2,9 százalék mondhatta el magáról, hogy nincsen semmilyen gyermekkori ártalmas élménye. A kutatást két részletben készítették el. Először 418, többségében 9-10. osztályos tanuló töltötte ki a 10 kérdéses kérdőívet. Ebből azt derült ki például, hogy

  • a diákok 47 százalékát érte már verbális,
  • 21 százalékukat pedig fizikai bántalmazás,
  • 31 százalék tapasztalt saját bevallása szerint érzelmi,
  • 23 százalék pedig fizikai elhanyagolást.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kitöltő úgy érzi, gyakran kell piszkos ruhában járnia, vagy nem jut elég ételhez. 110 diák, vagyis az első körben részt vevők több mint egynegyede szexuális bántalmazás áldozata volt.

A második körben csaknem hatszáz 11-12. osztályos diák válaszolt a kérdésekre. Az összesített adatok szerint körükben a szexuális, verbális és fizikai bántalmazást átéltek aránya pár százalékkal csökkent. Magasabb lett azonban azoknak az aránya, akiknél van valamilyen függő a családban: a gyerekek 26 százaléka jelezte ezt, míg 35 százalékuknál pedig mentális vagy pszichiátriai betegséggel küzd valaki a családban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik