Belföld

Hagyta meghalni a demens nagymamáját egy fiatal Budán

Getty Images
Getty Images

Jogerősen is súlyos büntetésre számíthat az a minősített emberöléssel vádolt fiatal férfi, aki hagyta meghalni a demens nagymamáját Budán. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a férfi 12 éves fegyházbüntetését.

A fiút az anyja nevelte, azonban 14 éves korától állami gondozásba került, mert drogozott és a magatartása miatt már nem volt családi környezetben nevelhető. Amíg állami gondozásban volt tartotta az anyai nagyanyjával a kapcsolatot, aki magához is vette, amikor nagykorú lett.

Abban állapodtak meg, hogy a lakhatásért és eltartásért cserébe segít majd neki a háztartásban, illetve ápolja, gondozza a beteg nagymamáját. Az asszony 2020 áprilisában kórházba került, majd pár nappal később otthonába bocsátották úgy, hogy már nem tudott felkelni az ágyából, és nem tudta önállóan ellátni magát. 

Unokája a korábbi megállapodásuk és hozzátartozói kötelessége ellenére nem gondoskodott nagymamájáról, akinek az állapota emiatt rohamosan romlani kezdett. Az idős asszony néhány hét múlva újra kórházba került, mivel a lánya – agresszív fia miatt rendőri biztosítás mellett – a körzeti orvossal együtt elment az idős nő lakására, amikor már életveszélyes állapotban volt. A nő a szakszerű orvosi ellátás ellenére május elsején meghalt.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész és a fiatal is tudomásul vette, azonban a védő fellebbezést jelentett be, eltérő jogi minősítés, segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megállapításáért és enyhébb büntetés kiszabásáért.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a védelmi fellebbezés elutasítását és az ítélet helyben hagyását kérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik