Belföld

Eltűnt a Heti TV oldaláról a Péterfy kórház volt igazgatójával készült interjú

Róka László / MTI
Róka László / MTI

Június 23-án reggel a Heti TV Pirkadat című műsorának vendége volt a Péterfy Sándor utcai kórház korábbi, nyugalmazott főigazgatója, de az interjú már péntek este lekerült a tévé internetes oldaláról és a YouTube-csatornáján sem látható – írja a Media1. A portál arra is felhívja a figyelmet, hogy már sem a beharangozó videó, sem a beszélgetés nem nézhető vissza.

Ez azért is érdekes, mert Breuer Péter, a Heti TV tulajdonos-főszerkesztője, aki az interjút is készítette, nem először kérdezte Sásdi Antalt, a korábbi beszélgetések pedig elérhetőek és megnézhetőek a Youtube-on. Legutóbb például egy hónappal ezelőtt beszélt a volt kórházigazgató a béremelésekről.

A Media1 úgy tudja, a péntek reggeli interjú a nyugalmazott főigazgató meglehetősen kritikusan fogalmazott a Péterfy kórházzal kapcsolatban.

A Pirkadat pénteki adásának vendége volt Sásdi Antal mellett többek között Hollik István, a Fidesz szóvivője, Szili Katalin, a miniszterelnök főtanácsadója és ifjabb Lomnici Zoltán, a kormánypárti Századvég jogi szakértője is.

Media1 kérdéseket küldött Breuer Péternek, a Heti TV főszerkesztőjének arról, hogy mi hangzott el az ominózus beszélgetés során, és miért nem látható a videó. Azt is megkérdeztük, hogy kérte-e valaki a főszerkesztőtől a videó eltávolítását pénteken.

Breuer Péter az írásban feltett kérdésekre nem válaszolt, és telefonon is csak annyit mondott, az ügyben nem nyilatkozik.

A szakportál emlékeztetett, Breuer Péter, a kormányinfók egyik legaktívabb kérdezője tévét üzemeltető cége mellett működő bt.-je közvetlenül adott tanácsot az előző ciklusban 20 millió forintért a Fidesz parlamenti frakciójának, valamint az MSZP kormányzása alatt Hiller Istvánnak is adott tanácsokat.

A teljes vezetőség távozott a Péterfyből

Forr a levegő a Péterfy Sándor utcai kórház körül. Mint ismert, Sásdi Antal utóda, a márciusban kinevezett Tóth László lemondott igazgatói posztjáról. Az Országos Kórházi Főigazgatóság pedig hétfőn közölte, az egész menedzsment távozik a kórháztól.

Tóth László egyébként a Belügyminisztérium helyettes államtitkári posztját cserélte a városi kórház igazgatói székére.

Néhány héttel ezelőtt a Népszava arról cikkezett, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosi kara elfogadhatatlannak tartja az új főigazgató vezetési stílusát, amiről az Országos Kórházi Főigazgatót is értesítették. A lap forrásai szerint az új vezetőnek már március 10-én sikerült úgy fogalmaznia egy értekezleten, hogy „az orvosok fehérgalléros-bűnözők.” Volt aki úgy ítélte meg: „agresszív fellépésével rendre megfélemlítette vezetőtársait, majd egy-egy ilyen konkrét ügy után, volt, hogy másnap bocsánatot kért, de aztán kezdődött elölről minden.”

Kiderült az is, hogy Tóth László lemondása előtt sorra álltak le a műtők a kórházban – erről szintén a Népszava írt. A műtőblokk több helyiségében március óta nem működött a klímaberendezés, így a betegeket 38 fokban kellett volna operálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik