Belföld

A teljes vezetőség távozik a Péterfy Sándor utcai kórházból

Róka László / MTI
Róka László / MTI

Miután a hétvégén saját kérésére visszavonták a márciusban kinevezett főigazgató, Tóth László vezetői megbízását, hétfőn rendkívüli értekezleten az Országos Kórházi Főigazgató, Jenei Zoltán bejelentette, hogy az intézmény mindhárom igazgatójának vezetői megbízását is visszavonták – tudta meg a Népszava.

A lap információja szerint Tersztyánszky Rita főigazgató-helyettes, Szilágyi Emese orvos-igazgató és Kaszai Erzsébet ápolási igazgató megbízásának visszavonását azzal indokolták, hogy

noha nagyszerű szakmai munkát végeztek, nem szóltak kellő időben az intézményben kialakuló vezetői válságról az országos kórházi főigazgatónak.

Az érintettek a döntést tudomásul vették, a két orvos osztályvezető főorvosként folytatja a munkáját, míg az ápolási igazgató nem kíván maradni.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság hétfő késő délután közleménye alátámasztja a Népszava információit. Az OKFŐ az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írja,  új orvosigazgatót és ápolási igazgatót neveztek ki a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézetbe.

A Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) 2023. június 26-tól Dr. Kökény Zoltánt bízta meg a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet orvosigazgatói feladatainak ellátásával.

Váltás történt az ápolási igazgató személyében is: Simon István Krisztiánné az új orvosigazgatóhoz hasonlóan szintén a DPC-ből érkezik a Péterfy Kórházba. Az OKFŐ azt is írja, hogy

a struktúraváltás részeként a főigazgató-helyettesi pozíció megszűnt az intézményben, az új főigazgató személyét az Országos Kórházi Főigazgatóság a közeljövőben pályázat útján választja ki.

Mint ismert, a kórházi főigazgatóság vasárnap erősítette meg, hogy beadta felmondását a márciusban kinevezett főigazgató. Tóth László a nyugdíjba vonulása miatt távozó Sásdi Antalt váltotta az igazgatói poszton. Tóth László a Belügyminisztérium helyettes államtitkári posztját cserélte a városi kórház igazgatói székére.

Néhány héttel ezelőtt a Népszava arról cikkezett, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosi kara elfogadhatatlannak tartja az új főigazgató vezetési stílusát, amiről az Országos Kórházi Főigazgatót is értesítették. A lap forrásai szerint az új vezetőnek már március 10-én sikerült úgy fogalmaznia egy értekezleten, hogy „az orvosok fehérgalléros-bűnözők.” Volt aki úgy ítélte meg: „agresszív fellépésével rendre megfélemlítette vezetőtársait, majd egy-egy ilyen konkrét ügy után, volt, hogy másnap bocsánatot kért, de aztán kezdődött elölről minden.”

Kiderült az is, hogy Tóth László lemondása előtt sorra álltak le a műtők a kórházban – erről szintén a Népszava cikkezett. A műtőblokk több helyiségében március óta nem működött a klímaberendezés, így a betegeket 38 fokban kellett volna operálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik