Borkai Zsolt: Ha választanom kellene Szájer Józsefé és a saját botrányom között, a sajátomat választanám

Hosszú interjút adott a volt győri polgármester, aki bár tudta, hogy ki fognak szivárogni az adriai szexbotrány részletei, eszébe sem jutott, hogy belebukhat.

Az ATV Heti Napló című műsorának adott interjút Borkai Zsolt korábbi győri polgármester, aki a Fidesz színeiben vezette a várost, egészen a 2019-es szexbotrányáig. Az általa csak „hajókuplerájként” emlegetett incidens után a saját értékelése szerint bűnbakot csináltak belőle, a kormánypártok elengedték a kezét, és bár újraválasztották az önkormányzati választáson, rövidesen lemondott, a helyét a fideszes Dézsi Csaba vette át.

Borkai körül sokáig csend volt, május végén viszont váratlanul visszatért a hírekbe, amikor a Győri Atlétikai Club elnökének választották. Ezt követően mondta el, hogy újra bizsergést érez, most pedig az ATV-nek szellőztette meg, hogy visszatérne a politikába. A vágatlanul leadott beszélgetés sugárzása előtt már kiderült néhány részlet az interjúból, például hogy Borkai függetlenként vágna neki a jövő évi önkormányzati választásnak, illetve hogy kit gyanúsít a szexvideók kiszivárogtatásával.

Kezdésként arról beszélt Borkai, hogy nem akart interjút adni, ám miután kinevezték a GYAC élére, hirtelen ismét az érdeklődés középponjátban találta magát. Életének azt a szakaszát már lezárta, nem is akart róla beszélni soha többet, most mégis úgy döntött, hogy utoljára megteszi, hogy aztán végérvényesen új fejezetet nyithasson az életében. A korábbi polgármester felidézte, hogy Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgatónak köszönhetően már a választás előtt 10-11 nappal tudta, hogy nyilvánosságra fognak kerülni az adriai jachton készült felvételek, azt is elmondták neki, hogy pontosan melyik nap fog a botrány kirobbanni.

Kurvák, korrupció és drog

– idézte fel, hogy miként vázolták neki az ügy várható tálalását.

Elmondta, hogy a Fideszben voltak, akik már a botrány előtt is tudtak az ügyről, és arról is volt tudomása, hogy egyesek próbálkoztak zsarolással is, de ő nem vette komolyan az egészet, nem gondolta, hogy ebből „ekkora buli lesz”, főleg azért, mert kezdetben nem tudta, hogy videó is van. Kubatov telefonhívása után ugyanakkor elkezdte felkészíteni a családját arra, hogy mi várható.

A jobboldali média mellém fog állni

– mindössze ezzel tudta nyugtatni őt Kubatov a botrány kipattanása előtt.

Mint mondta, nem azért indult el végül a választáson, mert a Fidesz vezetése azt mondta neki, hanem mert akkora támogatottságot sejtett maga mögött Győrben, hogy eszébe sem jutott, hogy a botrány bármit befolyásolhat. „Naiv voltam” – vallotta be.

Állítása szerint a rendőrségen látta először a videókat, amikor elkezdődött a szivárogtatás „az Ördög ügyvédje”-blogon, nem indította el egyik felvételt sem. Képtelen volt rá, ahogy a felesége is. Biztos benne, hogy az ellenzék szivárogtatta ki a felvételeket, ám szerinte két hibát is elkövettek:

Megerősítette, hogy továbbra is a DK-s Czeglédy Csabát sejti a szivárogtatás mögött (ahogy az ügyészség is, hiszen Czeglédy vádlottként már bíróság előtt áll az ügyben), de elismeri, hogy ez csak megérzés, bizonyítékai nincsenek.

A jövővel kapcsolatban úgy fogalmazott, ilyen többet nem lesz, „lányokat nem viszünk a hajóra”. Mint mondja, most már képes humorosan kezelni a történteket, szerinte máshogy ezt ennyi idő után nem is lehet. „Nem tudnak fájdalmat okozni, nem tudnak szégyent okozni” – fogalmazott. Elmesélt egy esetet, amikor az egyik hazai tévécsatorna interjút akart vele készíteni, ő pedig tudta, hogy a téma a botránya lesz. Elmondása szerint azzal a feltétellel vállalta az interjút, ha ő választhatja ki, hogy melyik képpel illusztrálják az anyagot: azzal, amelyen felfújt óveszerekkel dobálják a győri városházán, vagy azzal, amelyiken a hajón látható, amint átkarol két lányt.

Leszögezte, hogy ez volt az első és egyetlen alkalom, amikor lányokat is hívtak a hajóra magukkal, ám amikor odaért Trogirba, jól tudta, hogy prostituáltak is lesznek a fedélzeten. Itt tette hozzá, hogy a köztük lévő ikerpár legjobb barátnőjének a férje most a vádlottak padján ül zsarolás miatt.  Arra a kérdésre, hogy ebben a helyzetben hogyan engedhették meg maguknak, hogy bárki felvételeket készítsen a hajón, azt mondta, nem engedték meg, csak nem vették el a telefonokat. Hülyék voltak és nagyon piások – mondta. Arra a kérdésre pedig, hogy amikor megtudta, hogy léteznek a felvételek, eszébe jutott-e, hogy színt valljon a feleségének, azt mondta, nem, mert biztos volt benne, hogy nem derül ki, és „amit nem tud, az nem fáj”.

Ma Magyarországon a bankrablóknak is megbocsát az ország (…) Az én ügyem mitől nagyobb vagy kisebb?

– teszi fel a kérdést, az emberekre bízva végül az ítéletet, akik vagy megbocsátanak neki, vagy nem.

A Győri Atlétikai Clubnál történt kinevezésére rákanyarodva Borkai azt mondta, egyértelműen visszatérésről van szó, még úgy is, hogy alapvetően azért kötött ki az elnöki székben, mert megkeresték, nem ő hajszolta a pozíciót. Megerősítette, hogy függetlenként szándékozik indulni jövőre a győri polgármesteri székért, már csak azért is, mert a Fidesszel mára gyakorlatilag nincs semmilyen kapcsolata. A kormánypárt hozzáállása ugyanakkor szerinte érthető. Úgy érzi, tartozik azoknak a győrieknek, akik a botránya ellenére is megválasztották, úgy érzi, cserben hagyta őket, amikor szinte azonnal lemondott. Értük és Győrért akar indulni jövőre, és határozottan nem azért, hogy elégtételt vegyen Dézsi Csabán.

Arra a kérdésre, hogy Szájer József botrányánál érzett-e elégtételt, azt mondta, nem teljesen biztos benne, hogy az nagyobb botrány volt, de ha választania kellene, a kettő közül így is a sajátját választaná. Arról is beszélt, hogy a brüsszeli orgián lebukó Szájert a homoszexualitás elfogadását hirdető ellenzék kevésbé támadta.

Azzal kapcsolatban, tart-e attól, hogy a saját jelöltet indító Fidesz a szexbotránnyal fogja támadni a kampányban, azt mondta, ennél jobban már nem alázhatják meg,

Borkai Zsolt most a nullán van, nincs félnivaló, nincs miről beszélgetni

– zárta az interjút.