Először lapunkban hívta fel a figyelmet arra a szocialista Tóth Bertalan, hogy az üzemanyagok jövedéki adójának jövő évi emelése bőven meghaladja az Európai Unió által elvárt szintet. Az mfor.hu most kiszámolta, a költségvetés tervezésénél alkalmazott árfolyamnál (385 forint/euró) valóban teljesen indokolatlan Brüsszelre mutogatnia az Orbán-kormánynak.
A jövedéki adó minimumszintje 2010 óta változatlan: ezer liter ólmozatlan benzinnél 359, gázolajnál 330 euró. Az Orbán-kormány 2016 szeptemberében (310 forintos eurónál) a törvényt úgy módosította, hogy (a világpiaci olajártól függően) a benzin után 38,7/40,3 eurócentet, a gázolaj után 35,6/38,8 eurócent jövedéki adót kell fizetni. Nem az EU elvárása lett más, a forint lett jóval gyengébb.
Az adómérték a benzinnél most valóban csak 32,4, a gázolajnál 29,8 eurócentnek felel meg, ám még így is elég lenne jóval kisebb jövedéki adót kivetni jövőre az uniós szint teljesítéséhez.
Hasonló következtetésre jutott Tóth Bertalan is, aki megkérdezte Varga Mihály pénzügyminisztert arról, valóban arra számít-e, hogy
2023. október első munkanapján 425 forint lesz az euró?
Utalt rá, hogy ez a kormányfő inflációs céljait is veszélyezteti (az adóemelés a fogyasztói árakba is beépül), és emlékeztetett rá, hogy a 2023. október 2-ai (még ismeretlen) forint-euró árfolyamot kell majd alkalmazni a jövő évi adómértékeknél, ám a törvényjavaslatban már rögzített adóemelés csak ilyen árfolyamhoz igazítva jön ki. Ha a forint erősebb, nincs szükség ekkora adóemelésre.
A pénzügyminisztertől ezért arra is választ kért,
- hogy írja át a 420 forint fölötti euró a költségvetési makropályát, milyen hatással lesz az inflációra?
- Ha mégsem lesz 425 forint egy euró októberben, miért akarja túladóztatni az üzemanyag-használókat?
- Miért nem várt októberig, hiszen – a jelenlegi jogállam-ellenes különleges jogrendben – kormányrendeletben is dönthet adómértékekről?
Az inflációt érintő kérdés kapcsán a Portfolio.hu arról ír, hogy a kormány 2024-es adótörvényeiben éppen azért furcsa az üzemanyagok jövedéki adójának jelentős emelése, mert lesznek közvetlen hatásai (az üzemanyagok súlya nagyjából 8 százalék az inflációs kosárban), és közvetettek is, hiszen a költségeket például a fuvarozók is biztos beépítik áraikba.