Minősített emberölés bűntettének a kísérlete miatt állítja bíróság elé a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt az apostagi nőt, aki tavaly szeptemberben többször is fejbe szúrta az alvó hétéves kislányát.
Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre jelezte: a nő azt mondta a vallomásában, hogy nem emlékszik a történtekre, és nem tud magyarázatot adni a tettére.
A vádirat szerint a nő a születése óta egyedül nevelte a kislányát. Az asszony tavaly februárban elveszítette a munkáját, ezért visszaköltözött a szülei családi házába. Ott napi rendszerességgel fogyasztott nagyobb mennyiségű alkoholt, amitől időnként zavart állapotba került. Tavaly szeptemberében a nő megismerkedett egy férfival, aki ezt követően tartózkodott náluk, s időnként az éjszakát is ott töltötte.
A gyerek a fejét ért szúrások következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
Az ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy a nő beszámítható és nem szenvedett semmi olyan mentális betegségben, ami korlátozta volna abban, hogy felismerje a cselekménye súlyát és következményeit. Az ügyészség fegyházbüntetést kért az anyára tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt azzal, hogy szüntessék meg a szülői felügyeleti jogát is.