Belföld

Maroknyi tüntető tiltakozott a „végrehajtó maffia” ellen a Fővárosi Törvényszék előtt

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Elsősorban pártaktivisták, politikusok, illetve újságírók alkották a többséget a kedd délutánra szervezett, csekély érdeklődés mellett zajlott tüntetésen a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épülete előtt. Az eseményt a Szikra Mozgalom szervezte, hogy igazságot követeljen a végrehajtások áldozatainak. Az eseményre azután kerül sor, hogy reggel folytatódott a bíróságon Schadl György, a végrehajtók nemrég lemondott elnöke, és Völner Pál, a Fidesz volt államtitkára főszereplésével zajló büntetőper.

A mozgalom szerint itt az ideje, hogy miközben a törvényszéken kirakatper zajlik, az utcán végre valóban igazságot követeljenek a végrehajtói maffia áldozatainak. Ugyanis – közölték – az állam feladata az lenne, hogy azokat segítse, akik bajba jutnak, nem azokat, akik mások kisemmizésén gazdagszanak meg.

Farkas Norbert / 24.hu

Szerintük a végrehajtói maffia ügye bőven túlmutat a Schadl-Völner-tárgyaláson: ezért van szükség az egész felszámolására. Ez a tüntetés az első lépés a végrehajtói maffia felszámolása, valamint egy tisztességes, emberséges, igazságos és átlátható végrehajtási rendszer felé – írták.

A tüntetés felszólalói közt volt Jámbor András, a Szikra Mozgalom – a Párbeszéd-frakcióban ülő – országgyűlési képviselője, Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője, Szepesházi Péter volt bíró, jogász, Berki Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, valamint a kilakoltatott Bíró Ica is.

Farkas Norbert / 24.hu

Az eseményen elhangzott, új végrehajtási törvényt kell létrehozni, ezért tíz fontos pontot soroltak fel, amit el szeretnének érni, ezek az alábbiak:

  • a végrehajtási rendszer államosítása,
  • a végrehajtás alóli mentes munkabérrész növelése,
  • közvetlen banki és végrehajtói felelősség a végrehajtás alól mentes juttatások levonása esetén
  • jogorvoslati rendszer reformja,
  • fokozott tájékoztatási és együttműködési kötelezettség,
  • végrehajtási különbíróságok létrehozása,
  • az objektív elévülés intézményének bevezetése.
  • Végrehajtások Országos Elektronikus Nyilvántartásának létrehozása (ügyfélkapus lekérdezés az adós és végrehajtás-történetre),
  • alanyi jogon járó ingyenes állami jogi segítségnyújtás biztosítása,
  • a magáncsőd intézményének reformja a szlovák-minta alapján.

Jámbor András azt emelte ki, hogy az elmúlt 30 év ügyeit át kellene nézni, és ahol törvénytelenség történt, ott az államnak kártérítést kellene fizetnie. Ugyanis szerinte, 30 éve olyan országban élünk, ahol a jog a hatalmasokat védi. Egyben bejelentette, hogy a tervezetüket – ami ezt a tíz pontot is tartalmazza – beviszik a parlamentbe. Ezt szimbolikusan meg is tették, majd a rendezvény az Országháznál véget ért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik