Belföld

155 milliónyi hamis euróval rázták át a hotelbe pénzszámológéppel érkező vietnámiakat Budapesten

Pénzhamisítás bűntette miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt az 52 éves szerb férfit, aki nagy összegű hamis eurót hozott forgalomba a társával együtt egy Budapesten lebonyolított bitcoin-ügylet során.

A főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott a társával, valamint egy harmadik, jelenleg ismeretlen bűntársukkal együtt 2020 februárjában elhatározta, hogy az általuk nagy mennyiségben, 100 eurós címletekben megszerzett hamis bankjegyekért bitcoint vásárolnak.

Ennek érdekében a harmadik bűntársuk, álnevet használva, izraeli üzletemberként bemutatkozva, kriptovaluta-kereskedelemben érintett, Budapesten élő vietnámi személyekkel vette fel a kapcsolatot és megegyezett velük, hogy 520 ezer euróért cserébe 50 bitcoint vásárol tőlük, valamint azt is közölte, hogy két társa fog eljárni az ügylet során.

Az ugyancsak álnevet használó férfi és társa 2020 február 20-án és egy nappal később különböző budapesti szállodákban találkozott a vietnámi bitcoin-értékesítőkkel, majd az ügyletre végül ez utóbbi napon, az egyik szálloda tárgyalótermében került sort.

A találkozóra a vietnámiak a hamis bankjegyek szűrésére is alkalmas pénzszámológépet is magukkal vittek, amivel át is számolták a nekik átadott 520 ezer euró összegű, kötegelt bankjegyeket. Ezt követően azonban az szerb férfi és társa a kötegelt pénz táskákba helyezésekor kihasználta a másik fél figyelmetlenségét, és pár valódi bankjegy kivételével hamisra cserélték a pénzt.

A pénz átadását követően, az ügylet során eljáró vietnámiak intézkedtek az 50 bitcoin átutalása felől, majd miután ez teljesült, a felek távoztak a helyszínről. A vádlott és társa 4613 darab 100 euróst hozott forgalomba az ügylet során, több mint 155 millió forintnak megfelelő névleges összértékben. Az elkövetők által forgalomba hozott bankjegyek gyenge minőségű hamisítványok voltak.

Az ügyészség letöltendőt kért a nagy értékű pénzre elkövetett pénzhamisítással vádolt letartóztatásban lévő szerb férfire azzal, hogy határozott időre tiltsák ki Magyarország területéről. Társával szemben külön büntetőeljárás folyik. A videón, a cserügylet előtti találkozó látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik