Belföld

Novák Katalin: Nem lehet, hogy ukrán területekről ne kelljen kivonulnia Oroszországnak

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A Magyar Kurírnak adott interjút Novák Katalin köztársasági elnök, melyben az orosz-ukrán háborúról és Ferenc pápa közelgő látogatásáról is szót ejtett.

A magyar államfő az ukrajnai háborúról elmondta: „tragikus, hogy egy országot ma is egyik pillanatról a másikra megtámadhat egy másik”. Hangsúlyozta, hogy „egyértelműen el kell ítélni az agressziót” és „keresni kell az utat a békéhez”.

Számomra is egyértelmű: ez a háború nem érhet véget azzal, hogy Oroszország eléri a maga elé tűzött céljait, jóllehet konkrét, háborús célt tulajdonképpen nem fogalmazott meg. Nem lehet, hogy ukrán területekről ne kelljen kivonulnia Oroszországnak

– vélekedett Novák, aki arról is szót ejtett, hogy a kárpátaljai magyarok jogai „az utóbbi időben súlyosan sérülnek”, amit „elfogadhatatlannak” tart.

A pápalátogatásról elmondta, hogy a személyes tapasztalata az – és ezt mások is, akik közelebbről ismerik, megerősítették –, hogy a Szentatya szabadon értelmezi a protokollt, és szeret spontán döntéseket hozni. A látogatás alkalmából a nyilvánvaló előkészületeken túl Novák a spanyol tudását is igyekszik fejleszteni, hogy négyszemközt is tudjanak beszélni egymással. A köztársasági elnök szerint Ferenc pápa „bölcsességét és bátorságát” mutatja, hogy húsvéti üzenetében ítélte el az orosz agressziót, ott „áll a megtámadott ukránok mellett”.

A pápa legutóbb másfél évvel ezelőtt, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson járt Magyarországon. Erről Novák úgy nyilatkozott, hogy Ferenc pápa „már a repülőgép fedélzetén megfogalmazta, szándékában áll visszatérni hozzánk”, ami az államfő szerint

mintegy a visszaigazolása annak, hogy az a néhány óra, amit közöttünk töltött, meghatározó volt számára.

Kapcsolódó
Óriásplakátok hirdetik Budapesten, hogy mit gondol Ferenc pápa a háborúról és a melegekről
Kiplakátolják a pápa szavait, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mit is képvisel pontosan a katolikus egyház feje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik